2025.10.14. (kedd)

Falanszter a kertek alatt

Falanszter a kertek alatt

Dátum:

Csalódottan álltam Strasbourg külvárosában, egy tisztviselő negyed apró utcácskájában, az egyforma rózsaszín, repkénnyel befuttatott házak között. A bejáratok az utcáról nyíltak, a szűk udvarokban kocsi beállók, hátrébb egy kis zöld. A kertek mögött pedig egy hatalmas monstrum, az Európai Parlament épülete.

eup-2_400Kormányzati központot, elnöki palotát és parlamentet látogatni számomra mindig különleges élmény. Érdekel, hogy hol és milyen körülmények között döntenek a világ dolgairól, hol zajlanak azok az események, amelyek a hírekben köszönnek vissza. Ráadásul ezek az épületek általában önmagukban is különlegesek, legyen szó Londonról, Moszkváról, Berlinről vagy éppen Budapestről. Nevezetes és látványos helyek. Igaz, több mint száz éve.

Ehhez képest az Európai Parlament épülete Strasbourg külvárosában egy ízléstelen irodaház. A kedves, öreg belvárostól, a hatalmas katedrálistól hosszan kell utazni, míg az uniós negyedbe érkezünk. Egy olyan városrészbe, ami másfél-két évtizede a világ egyik legunalmasabb, leghétköznapibb, német beütésű negyede lehetett, egyen házakkal, egyforma utcákkal, és talán még azonos életekkel is.

Nem tudom, kié lehetett a telek, amelyen felépült ez a falanszterszerű monstrum. A nyugalomhoz szokott szomszédok mindenesetre örülhettek, amikor kiderült, hogy Európa közepe épül a kertjeik alatt. Azt se tudom, hogy milyen építészeti remekművek után választották ki az alkotót, akit a minimalizmus és valamiféle praktikum vezethetett ennek a köralaprajzú iszonyatnak a megalkotásában. Mint bármelyik német belváros, pályaudvar, kórház vagy egyéb közintézmény. Félelmetesen unalmas és ijesztő. Az épület bármelyik konszern központja lehetne, bárhol a világon, ahol engedélyezik a modernnek nevezett ocsmányságok felhúzását. (Szerintem egyetlen távol-keleti féldiktatúra vagy arab monarchia sem engedte volna a területén ennek a felépítését.)

eup-9_400Arról, hogy ez Európa, az európaiság központja, alig árulkodik valami. Egy zászlósor, amihez hasonlót jobb szállodák előtt is látunk. Egy szobor, amihez hasonlókat magukra valamit is adó városokban tömegével látni. És a körtoronyház nyitott belsejében egy-egy tábla, amelyen a tagországok nyelvén olvasható az európaiság gondolata, és az adott ország képviselőinek névsora. (Tegyük hozzá, összefirkálva csak a magyar van!)

Ennyi. Beton és unalom.

Persze lehet, hogy a többi parlament is így kezdte. A város szélén volt egy üres telek, jött egy agilis építész, aki rásózta a tervét a döntéshozókra, aztán idővel a város körbenőtte a monstrumot, amit az idő megszépített. Lehet, hogy Strasbourgban is így lesz, de azt már csak az utánunk jövők tudják meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

2010: Belvárosi grundtalanság

Mit tehetünk, ha a belvárosban lakunk és tízéves gyermekünkre naponta rátör, hogy focizni szeretne? Vannak dolgok, amik nem hiányoznak addig, amíg nem szembesítik velük az embert. Például egy grund Szolnok belvárosában.

Személyes Trianon

A személyes történeteket kellene végre elmesélni. Amelyek ott járnak a világpolitikai döntések nyomában, és mint egy váltó, átállítanak és évtizedekre vagy örökre megváltoztatnak sorsokat. És befolyásolhatják olyanok életét is, akik kilencvenkilenc éve még gondolatok sem voltak.

Rólunk, velünk vagy nélkülünk?

A szolnoki állomás évtizede ígérgetett felújítása ebben a parlamenti ciklusban már nem fog megvalósulni. És könnyen előfordulhat az is, hogy a magyar vasútfejlesztésre a következő 20 évben szánt 2000 milliárd felhasználásának tervezése közben Szolnok nélkül döntenek Szolnokról.

Hol járnak a buszok?

Az utóbbi időben ritkán ülök buszra Szolnokon. Nemcsak azért, mert a sok ülés után kell egy kis mozgás. Inkább a szubjektív érzetem miatt, hogy a belvárosból nézve egyre bizonytalanabb a tömegközlekedés. Az pedig álom, hogy valami kapcsolat legyen a vasút és a buszok között.