Sokan látták fontosnak június 9-én, Szolnokon is, hogy éljenek demokratikus alapjogukkal, és döntsenek lakóhelyük első emberéről, és a vele együtt elvileg 2029-ig hivatalban lévő képviselőkről. Lehet visszafelé okoskodni, hogy a vasárnap este előállt eredményt milyen európai és országos tendenciák befolyásolták, milyen helyi árulások és gerinctelenségek alakították, a kampány minősége miként hatott a választókra, de ezek már vízgereblyézések, az eredményen nem változtatnak. Szerintem Szolnok akkor járna a legjobban, ha végre mindenki lenyugodna, mindenki elfogadná bő 30 ezer ember döntését, a kialakult helyzetet pedig olyan adottságnak tekintenénk, amiből meg kell próbálni kihozni a legtöbbet. Június 10-től már nem a kampány, azaz a múlt a kérdés, és még csak nem is a számszerűsíthető eredmények, hanem az, hogy ki, mihez tud kezdeni az új helyzettel.

Pártállástól és szavazattól függetlenül leszögezhetjük, Szolnok történelmében lezárult egy időszak, amit a város eddigi leghosszabb ideig, 18+4 évig hivatalban lévő polgármesteréről – Kludik Gyula (1890-1911) ugyan 21 évig és egyfolytában volt a város első embere – Szalay-időszaknak fognak nevezni. Az, hogy korszak lesz-e belőle, az utókoron és a visszafelé egyre objektívebb értékelésen fog múlni. Az azonban bizonyos, hogy ezt az értékelést nagyban befolyásolja majd a távozás mikéntje, aminek tónusára két dolog valószínűleg hatással lesz. Az egyik, hogy nem Pokorni-effektus, azaz időszakot lezáró nem indulás történt, hanem a választók mutattak ajtót. A másik, hogy a magyar önkormányzatiság történetében eddig ismeretlen időszak áll előttünk, amikor néhány hónapig még az előző polgármester és testület teljes joggal eljárhat, miközben már tudják, kiknek kell átadniuk a város kulcsát. Az Amerikai Egyesült Államokban, amikor már van megválasztott új elnök, de még nem tette le a hivatali esküt, béna kacsa időszakának nevezik ezt a terminust, ami nagyjából kettő és fél hónapig tart. Előttünk közel kétszer ennyi idő áll, hagyományok és gyakorlatok nélkül, ami sok személyes és a városra nézve is súlyos kárt okozhat.

Jelen tudásunk szerint a valamikor októberben megalakuló új szolnoki képviselőtestületnek 17 tagja lesz, mivel az új polgármester, Györfi Mihály egyéniben is mandátumot szerzett. Kilencen a kormánypárt, heten az új polgármestert támogató szövetség színeiben lettek képviselők, míg egy listás helye lesz az LMP-nek, akiket a kampány alatt nehezen lehetett volna azzal vádolni, hogy Györfit kedvelik. Ezt a helyzetet mi, szolnoki választók állítottuk elő. Kérdés persze, hogy a 9-1-7 szavazatarányú testület miként sáfárkodik ezzel. Előállhat egy folyamatos állóháború, ami senkinek, és főleg Szolnoknak nem lesz jó. Mert mondjuk a többség azzal lesz elfoglalva, hogy miként zárhatja karanténba a szolnokiak többsége által mégiscsak megválasztott polgármestert, akinek meg nem lesz más lehetősége, mint a tehetetlenségért a többséget, ráadásul az előző másfél évtizedet is uraló többséget hibáztatni, visszafelé, rájuk mutogatni. És csak a haladásra és a fejlődésre nem marad idő és energia. Ráadásul nem vigasztalhat majd bennünket, hogy meg fog mutatkozni: kinek a párt és kinek a város. Egy ilyen acsarkodásba Szolnok bele fog rokkanni, holott a most mandátumot szerzőknek is elemi érdeke, a városlakók számára is értékelhető eredményeket felmutatni.

Merthogy érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a testületbe bejutott két politikai erő óriási kihívás előtt áll Szolnokon. A kormánypárt elvesztette helyi erős emberét, ám ezzel megnyílhat előtte az út a fiatalítás, a becsontosodott személyzeti struktúra és elkényelmesedés lebontása, magyarul önmaguk dinamizálása felé, aminek hiánya szerintem a mostani pofon egyik kiváltója volt. A város vezetésére felhatalmazást szerző ellenzéki képviselőknek pedig lényegében nulláról kell kezdeniük szervezeti hátterük újjáépítését, vagy valami teljesen új keretek kitalálását, ugyanis az eddigi ellenzéki pártokat a mostani szavazás tulajdonképpen leküldte a pályáról. Lehet persze mindkét oldalon önámítani, hogy ez nem így van, ami szerintem önbecsapás lenne. Főleg, hogy a szolnoki testületbe mandátumot szerzett pártoknak néhány héten vagy hónapon belül – nagyon valószínű -, egy újonnan építkező párttal (TISZA) is szembe kell nézniük. Azaz senki sem ülhet a babérjain.

Ám kérdés, hogy egy ilyen bonyolult feladathoz melyik oldalon, kik lesznek képesek felnőni. Márpedig ez fogja megmutatni, hogy június 9-én újabb felejthető figurákat, vagy végre valódi helyi politikusokat választottunk, akiknek nemcsak szólamok szintjén lesz első a város, a szolnokiak, hanem tettekben és kompromisszumokban is képesek valami újat, a választók részéről régóta elvárt, ám szokatlant mutatni. Ezért mondom, hogy tegnap feladtuk a leckét magunknak és Szolnoknak.