Már megszoktam, bár elfogadni sosem fogom, hogy nálunk soha, semmire nincs pénz. Pedig a lassan elpusztuló bíróság felépítésére 1891-ben futotta. Az emeletráépítésre 1924-ban futotta. Valamikor a rendszerváltás előtt a felújítására futotta. Ez az épület adott helyet levéltárnak, egyetemnek, ügyészségnek és bíróságnak. Azaz történelmünk fontos része. De mi a jövő, ha nem futja a múltra?

Úgy tűnik, nemcsak építeni, de fenntartani sem tud ez a város. Még presztízsberuházásként épített jelképeket sem. Arról már sokszor volt szó, hogy a mindössze 14 éves Tiszavirág-híd rámpái lassan szétesnek, de sajnos érdemes egy pillantást a Tiszaliget felőli virágágyásokra is vetni. Tudom: méhlegelők. Vagy sem karbantartani, sem felújítani, de még kapálni sem tudunk. Bár az is lehet, hogy csak prezentálni akarjuk, ha nem változik semmi, milyen sors vár a drága beruházásainkra.

A város egyik szép palotájának helyére épült az Árkád, amelynek földszinti üzletei hosszú évek óta nem találják a helyüket a szolnoki kereskedelemben. Különösen a folyosóra nyíló, elhagyott boltok lehangolóak. Lassú pusztulás és magára maradt kosz a város közepén. Vajon a Nerfeld-palota földszintje is így nézne ki ma?

Tényleg azt hittem elsőre, hogy a természet bolondult meg ebben a tavaszias télben a Várkonyi téren. Aztán jobban megnézve a 18 emeletes előtti fa koronáját, rá kellett jönnöm, minden a régi. Csak olykor már a fák koronájára is jut egy kicsi a szemétből. Érdekes látvány.