A szolnoki vasútállomás legforgalmasabb peronjáról egy hete tűnt el a horogkereszt, ami július közepe óta virított az egyik oszlopon. Nem tudom, volt-e közöm a letakarításához, az azonban biztos, hogy megdöbbentő tapasztalatokkal lettem gazdagabb, míg a mocsok miatt háborogtam.
Ha nyár és Szolnok, akkor Tiszaligeti strand. Ami szerintem idén ünnepelte megnyitásának fél évszázados jubileumát. A gyógy és a csúszdás medence között van egy platán, amit lassan négy évtizede nézegetek. Valami még megmaradt a gyerekkoromból.
Elfogult vagyok. Mert a Zounuk ispános szökőkút mellett úgy sültkolbászt enni, hogy közben az Anyám és Nyulam ütemére jár a lábam, az év egyik legjobban várt eseménye. Az viszont nem elfogódottság, hogy a Smart Jazz egy szuper csapat. Szóval: Éljen Kovács Ákos!
Huszonnyolcezer forintot azért nem fizettem volna, hogy Vári Gyula gépében ülve fejjel lefelé száguldjak el a szandai rét fölött, majd derékszögben az égnek emelkedjek, de hát nem vagyunk egyformák. Számomra e nélkül is szórakoztató volt a repülőnap a sportreptéren.
Nem tudom, egykor volt-e belőlük több, tűnt-e el néhány szép példány az elmúlt évtizedekben, mindenesetre megpróbálom számba venni Szolnok közterületi óráit. Van, amelyik észrevehetetlen, de tetszik, és van, amelyik tolakodó és kevésbé kedves. Nem biztos, hogy teljes a listám.
