A kisebb gyerekek különböző tematikájú matricáskönyvekben gyűjtik kedvenc kis képeiket: állatokról, focistákról, tájakról. Sok szolnoki közlekedési táblát elnézve viszont úgy tűnik, a nagyobbak már nem kapnak ilyen gyűjtőalbumokat, pedig ők is szeretnek ragasztgatni. Lehet, hogy a táblák fel is vannak osztva, hogy tuják, melyik kié? Netán még cserélgetnek is a ragasztás előtt? Marad a gyerek, ha játszik!

A Tisza-parton, a református templomnál lévő - egyébként kulturált - játszótéren lévő hirdetőtábla két évvel ezelőtt is hasonlóan nézett ki. Annyi a változás, hogy a városi folklór alpári hangú művelői sokat azóta is dolgoztak rajta, gondolom, a felnövekvő generáció okítása céljából. Olvasgassák! És döntsék el, hogy így van-e ez rendjén.

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Az időjárás egyébként is kiszámíthatatlan, a hó ahogy jön, el is megy. A jó szándék meg néha kevés. De hagyjuk a bölcsességeket! Maradjunk egy szimpla kérdésnél. Mégis mi volt a cél, amikor a belvárosban ösvényszerűen szórták ki a síkosságmentesítő anyagot? Szó se róla: érdekes minták keletkeztek a díszköveken. Vagy direkt ezt akarták? Nem vitatom: vidám pillanatokat okozott az ismeretlen alkotó.

Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.