2025.08.27. (szerda)

Gyűjtők emlékezete

Gyűjtők emlékezete

Dátum:

A Galériában még három hétig látogatható A nagy háború és emlékezete című, az első világháború kitörésének 100. évfordulójára reflektáló kiállítás egyik kedves tanulsága, hogy néhány megszállott szolnoki gyűjtőnél kincsek és kuriózumok rejtőznek. Amelyek előcsalogathatók.

Talán nemcsak az évfordulónak köszönhetően, de a nyáron sem állt meg az élet a Damjanich János Múzeumban, és július végén egy olyan történeti kiállítást nyitottak a Szolnoki Galériában, amilyenre régen vártam. Nemcsak azért, mert világtörténelmi eseményt helyez helytörténeti megvilágításba, hanem mert olyan tárgyakkal illusztrálja a száraz történelmet, ami miatt érdemes többször is visszatérni a helyszínre. Azt gondolom, ez tényleg az a kiállítás, amire majd a tanév első két hetében minden szolnoki iskolai osztálynak érdemes – vagy inkább kötelező – lenne elzarándokolnia, nem is beszélve a következő hétvégek rendezvényeinek kíváncsiskodóiról. Az első világháború ugyanis nem csupán száz évvel ezelőtti történelem, hanem sok tekintetben napjaink gyökere és kiindulópontja.

Nem tudom, hogy a kiállításon látható, kifejezetten szép és informatív tablók speciálisan erre az alkalomra készültek, avagy már láthatóak voltak máshol, de ez nem is érdekes. Főleg, hogy a kiállítás viszonylag gazdag tárgyi anyagát sem csak a múzeum saját gyűjteményéből válogatták. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy okosan sáfárkodó intézmény a máshol rendelkezésre álló erőforrásokat összegyűjti, és azokból új értéket hoz létre. Ahogy itt és most történik.

A tablókról azonban annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy remekül vezetnek végig az első világháború – leginkább – emberi oldalán. Kezdve a világégés első áldozatának tekinthető abádszalóki bakától, a front hétköznapjait, az állatok sorsát vagy éppen a hadifogoly-táborokat bemutató összeállításokig. Szimpatikus, hogy az informatív tablók nem próbálnak orientálni, befolyásolni, szigorúan a tények mentén igyekeznek azt a borzalmas négy – meg még legalább kettő – évet bemutatni. Számomra külön öröm, hogy sem a háború kitöréséhez vezető út nincs túlmagyarázva, sem az azt lezáró béke és a Trianoni trauma nem teng túl. A rendezők remek érzékkel maradtak a címben vállalt témánál.

Tagadhatatlan azonban, hogy a kiállítás igazi értéke az a rengeteg tárgy, amit jórészt helyi gyűjtők anyagából válogatott a múzeum. Mivel itt nem egy akadémiai közlemény megelevenedéséről van szó, hanem lényegében a népszerű vagy képes történelem sorozatok életre keltéséről, ezen nincs is semmi szégyenkezni való. A ritkán látható fegyverek, ruhák, kitüntetések, katonai eszközök és dokumentumok nélkül ugyanis ez a kiállítás rettenetesen csupasz lenne. A látogatók – és talán a múzeum – szerencséje, hogy a városban van néhány a téma és helytörténet iránt elkötelezett gyűjtő, akik nem féltették tőlünk a kincseiket. A Szolnok múltja iránt megszállottan elkötelezett Vincze Gyula, az első világháború és az utolsó magyar király emlékét kutató és ápoló Kiss M Jenő Béla vagy éppen a szolnoki csatát immár két évtizede szervező, a honvéd hagyományokat ápoló Udovecz György nélkül szegényes lenne ez a tárlat. Ahogy – számomra meglepő módon – a Szolnoki Szigligeti Színház kelléktára nélkül is, hiszen jó néhány fegyver például tőlük került a vitrinekbe.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Lehetetlen helyen Vesztegzár

Azt kívánom, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben legyen az utolsó premier, amit a Szigligeti társulatának az Aba-Novák színpadán kellett prezentálnia. Mert ez az előadás minden eddiginél jobban bizonyítja, hogy hiába a jó darab, a kiváló rendezői ötletek, a remek játék, a hely minderre alkalmatlan.

Közelről

Mintha egy kétszemélyes színművet vittek volna vászonra, elsőre olyan a József Attila pszichoanalíziséről szóló új magyar film. Bosszantóan indul. Ám, ahogy megyünk előre a kezelés történetében, egyre hálásabb az ember, hogy olyan közelről láthatja a két főszereplőt, ahogy színházban soha.

A hazugság operettje

Aki válogatás nélkül szereti az operettet és nem bánja, hogy azt hagyományos módon állítják színpadra, ráadásul kedvét leli abban, ha sokan vannak a színpadon szép jelmezekben, az elégedett lehet a szolnoki Luxemburg grófjával. A többiek meg kihagyhatják.

Megyeháza és Tisza szálló (is)

"Büszke vagyok rá, hogy szegény maradtam akkor, amidőn kötelességemhez képest százezreket szereztem a vármegyének." E szavak kimondójáról, Küry Albert alispánról is szól Fülöp Tamás Megyeszékhelyből város című, a szerző szolnoki vonatkozású tanulmányait összegyűjtő kötete.