Lehetne szépíteni a dolgot, de a Hab című új magyar film csupán abban éri utól amerikai versenytársait, hogy az előzetes kisfilmje nagyságrendekkel jobb, mint amiből vágták, ráadásul minden, a 89 percből használható poént összesűríthettek benne. Ha valahová be kellene sorolnom Lakos Nóra első moziját, akkor – hogy bénán stílusos legyek – azt mondanám, csak egy tortabevonatnyival jobb, mint Dobó Kata Kölcsönlakása volt. Márpedig valljuk be, ez nagyjából az idei magyar „málna-díjjal” egyenértékű.
A Hab ezer sebből vérzik. Először is romkom-nak csak abban az esetben nevezhetjük, ha ezt a kifejezést nem egy romantikus komédiára akarjuk aggatni, hanem egy romokban heverő katasztrófára. Romantikus ugyanis maximum annyiban, hogy végül egy nő és egy férfi kapcsolatáról, kínosan nehézkes egymásra találásáról szól. Komédia meg esetleg azért lehet, mert nyomokban felbukkannak benne önálló, leginkább csak Gyarmati Erik gyerekszínésznek köszönhető viccek és vicces jelenetek. Sajnos Lakos Nórának – aki elítélendő módon első filmesként nemcsak rendezője, de részben forgatókönyvírója és dramaturgja is a Habnak – nem sikerült eldöntenie, hogy művészfilmet, több mozi remake-mixét, vagy esetleg egy hangulatos, tényleg romantikus, valóban vígjátékot akar csinálni. Elnézést, de nem tudok mást mondani: falánknak lenni és karcsúnak is maradni egyszerre nem lehet.
Nem akarok zsákbamacskát árulni: ennek a filmnek alig-alig van köze egy cukrászdához és az ott készülő süteményekhez. Tehát ne dőljenek be annak, hogy ez egy ma divatos „főzős” film! Talán három percet töltünk a Hab nevű cukrászdában. És azt se gondolják, hogy mivel az előzetesben feltűnő sütemények egy-egy híres színészről kapták a nevüket – ami amúgy zseniális ötlet – a Hab esetleg tisztelegne a filmművészet nagyjai előtt. Sok feldobott szállal együtt ez is úgy tűnik el, mint a tegnapi, rossz hab tartása a hűtőben. (Elnézést a béna, ám e filmhez passzoló hasonlatért!) Sőt, azt is be kell vallanom, hogy a Hab motorjának szánt 30 milliós pályázati pénzről se derül ki semmi. Úgy tűnik fel és el, mint az uniós források. Maradjunk annyiban, hogy ha ezt a forgatókönyvet hosszú időn keresztül, sokmilliós állami forrásból fejlesztették, akkor nagy bajok vannak a rendszerben. Ennek a sztorinak, ebben a formában nem lett volna szabad nyersanyagra kerülnie.
Ráadásul azt se tudom mondani, hogy a vállalhatatlan forgatókönyvet és alkalmatlan rendezői munkát a remek színészi teljesítmény megmenti. Ugyanis olyan az egész film, mintha Kerekes Vica mellett mindenkit alaposan gyomorszájon vágtak volna, hozzátéve, hogy húzzon a pálya szélére, és eszébe ne jusson brillírozni vagy csak önmagát hozni. Elek Ferenc, Kovács Lehel, Katona László, Szikszai Rémusz és Mátray László nevében is elnézést kell kérnem. Ilyen megalázó helyzetben magyar színészeket mozivásznon rég láttam. Miközben mindenkinek olyan szerep lett kitalálva, hogy bármelyikük kisujjból zseniális karaktert formálhatott volna belőlük, ha nincs ez a tökön rúgás. (Sajnos ez az inkább ideillő kifejezés.) Ezúttal a Kojotban és a Valanban már bizonyító Mátray Lászlót sajnáltam a legjobban, aki ezzel a filmmel végre betörhetett volna a Csányi Sándor és Mészáros Béla uralta aktuális szívtiprók piacára.
Tényleg olyan jó lenne tudni vagy megérteni, hogy ez az egész hol és miért siklott ennyire félre! Mert így nem tudok másra gondolni, minthogy egy évtizedes rövidfilmes gyakorlat és díjakkal jelzett sikerek, illetve egy tévés sorozat rendezése még nem elég egy egész estés mozihoz. Persze a magyar filmes rendszert ismerve, szemernyi kétségem nem fér ahhoz, hogy miként Dobó Kata is kapott egy második lehetőséget, Lakos Nóra is szórakozhat még adóforintokból. És ez csak akkor nem lesz baj, ha csak egy picit is tudja kritikusan nézni mindazt, amit Hab címen elkövetett.
