A Kiss József rendezésében színpadra állított szolnoki Üvegcipőt azonban ez a veszély nem fenyegeti. Molnár Nikolett Irmája ugyanis éppen elég lenne ahhoz, hogy azt mondhassuk, a fiatal színésznő egyedül vitte el a hátán a darabot. Azonban ez így igazságtalan lenne, hiszen Radó Denise Adéljáról és Molnár László Siposáról is pontosan ugyanezt lehetne elmondani.
Az Üvegcipőt a három főszereplő bármelyikének tragédiájaként is el lehet játszani. A butácska, de őszintén szerelmes Irma éppúgy lehet a darab középpontjában, mint az öregedéstől megrémülő, csélcsap szerelmétől a biztos házasságba menekülni akaró Adél, vagy éppen a két nő között őrlődő, a maga nyugalmát védeni próbáló Sipos. Nem vagyok biztos abban, hogy Kiss József melyik megoldást választotta Szolnokon. Vagy egyáltalán maradt-e lehetősége a választásra.
Molnár Nikolett ugyanis olyan tökéletesen formázza a szerelmes cselédlányt, hogy egy pillanatig sem lehet háttérbe szorítani, mondatai, mozdulatai a darab motorjai. Ugyanakkor ott van mellette az Adélt alakító Radó Denise, aki szintén úgy van jelen a színpadon, hogy azt érezzük, övé a főszerep. Két vitathatatlan színész küzd a reflektorfényért a színpadon. És mellettük Molnár László – számomra – élete eddigi legjobb alakítását nyújtja a zsörtölődő férfi szerepében, ráadásul úgy, hogy minden megszólalásával magának követeli a főszerepet.
Nem mondom, hogy ez baj, hiszen nagyon szórakoztató a szolnoki Üvegcipő. Azonban a rendelkezésre álló idő nem biztos, hogy elég az összes molnári mélység megmutatására három főszereplővel. De ez legyen a legnagyobb bajunk.
Főleg, hogy egy emberséges színházzal van dolgunk. Nem tudom, van-e még olyan munkahely, ahol öt évtized után is számítanak a már betegeskedő kollégára? Ahol az elesettet nem elfelejtik, hanem reflektorfénybe engedik. Sebestyén Éva évtizedeken keresztül volt Szolnok kedvenc színésznője. Számomra éppúgy örökre ő marad a Csárdás királynő, ahogy szüleim számára Honthy Hanna. Mert én Sebestyén Évával láttam először Kálmán Imre örökzöld operettjét 1986-ban. És Sebestyén Éva több mint öt évtizeddel azután, hogy először a szolnoki deszkákra lépett, szerepet kapott Kiss Józseftől. Igaz, Adél anyjának nem sok jelenet jut, de nem is az volt a fontos. Hanem az a taps, amit a tolószékben érkező színésznő már a belépőjekor kapott a szolnoki Üvegcipőben.
Azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amikor a néző is azt gondolja: saját színháza van.
(A képek a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)
