Rettentő büszkék vagyunk arra, hogy mi, magyarok milyen okosak vagyunk, mennyi találmány és nagyszerű felfedezés fűződik a nevünkhöz. Ami igaz. Ám ennek fényében még inkább elkeserítő, hogy a telet is túlélő aszfaltút építésének titkára még nem sikerült rájönnünk. Sőt, ellesni sem sikerült senkitől.
Nem mondok vele újdonságot, hogy érdemes szétnézni a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban. Mondjuk a gaz svájciaknál. Abban a mediterrán, enyhe telű, alföldi jellegű országban, ha egyszer megépítenek egy utat, az akár évekig is ugyanolyan marad. Mi lehet a titkuk? Ja, persze, ha itt annyit keresne egy aszfaltkeverő, mint ott, akkor nálunk is olyan lenne az út, hogy még évek múlva se találnánk rajta hajszálrepedést.
Tudom, hogy a hazai felsőoktatás tulajdonképpen remek: Meg sok is van belőle, és hallgató is akad bőven, és költünk is rá rendesen. Elhiszem, hogy ennek fényében kicsit égő odamenni egy szintén telet nem ismerő osztrák útépítőhöz, hogy szakikám, árulja már el a titkot. Persze, neki is könnyű, hisz ha megfizetik az embert, nincs rákényszerítve arra, hogy eladjon pár talicska aszfaltot. (Tessék megnézni a környező kocsibeállókat és járdákat azokon a környékeken, ahol utat foltoztak!)
Évtizedek óta próbálkozunk a télálló aszfaltozás kikísérletezésével, de ezen a tavaszon is be kell látnunk, hogy ez nem megy. Tudom, hogy mérnöki csoda a Balaton melletti völgyhíd, meg világraszóló truváj a pécsi autópálya lankákat átszelő alagútrendszere, de hát az alapok akkor sincsenek meg.
Tessék megpróbálni Szolnokról Jászberénybe eljutni a 32-es úton. Mi? A kamionok teszik tönkre. Mert Olaszországban még mindig szekereken hordják a cuccot. Több a lyuk, mint a folytonosság. És mi a megoldás? Kiteszünk egy hatvanas korlátozást, majd egy negyveneset, végül egy harmincasat, és ha a rendőrautó kereke még nem tört ki, akkor be is szólunk a szerveknek, hogy lehet kitelepülni nagy haszonnal kecsegtető fotózásra. Nem megjavítjuk az utat, kiszolgáljuk az adófizetőt, aki a benzinárak révén évtizedek óta finanszírozza ezt az útépítésnek csúfolt vircsaftot. Nem. Még bosszantjuk is.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy a politikusokat – pártállástól függetlenül – fuvarozó Passat-okat és A8-asokat nem rázza szét, mondjuk a Szolnok és Abony közötti pár kilométer. Én elhiszem, hogy a Volgákban ez nem volt zavaró, hiszen azokat a tajgára tervezték, de lassan húsz éve nyúzza az elit a német csodákat, amiket utakra és nem kátyúkra építettek. Nem tűnik fel, hogy itt valami nem stimmel.
Soha senki nem tette fel magában a kérdést Szolnok és Jászladány között autózva, hogy miként folyhat el egy út, amit pár éve uniós forrásból építettek, majd nagy ünnepségek keretében adtak át? Elhiszem, hogy soha nem kujtorog a jászságban egyetlen uniós ellenőr sem, de mi van, ha holnap odatéved? Megmagyarázzuk neki, hogy lényegében az unió úgy rossz, ahogy van, és a vacak utakról is ők tehetnek? Mert nélkülük, persze mi, micsoda tüköraszfaltot rittyentenénk.
Lefogadom, hogy egy, kettő, sőt három év múlva, változtatás nélkül tehetem be a fenti sorokat a blogomba. Annak ellenére, hogy a következő években is milliárdokat fordítunk a hazai közúthálózat fejlesztésére és állapotának megőrzésére.
