Szolnok legnagyobb és legtöbbet használt közösségi tere a Tisza-parti sétány és a közelében lévő hatalmas parkok és terek (Verseghy, Tisza, Tiszai hajósok). Ha Szolnokról valami egyedit, szépet és természetközelit akarunk mutatni egy vendégünknek, akkor szerintem a legtöbben a Tisza-partra visszük sétálni. De akkor is ezt a helyet választjuk szolnokiként, ha nem egy nagy túrára vágyunk, csupán egy kis esti vagy délutáni sétára. Folytathatnám a gyerekekkel sétálással is, bár az már nem érint, de látom, ez is fontos funkciója a környéknek. Szerintem jó időben, hétvégén vagy este, rengetegen megfordulhatnak ott.

Tehát minimum furcsa, hogy ennek a hatalmas közösségi térnek a közvetlen közelében nem lehet fagyit kapni.

Tudom, nem vagyunk egyformák, de az ilyen helyekhez nekem hozzátartoznak a fagyizók, a kávézók, a kis teraszok, ahová be- vagy ki lehet ülni, pihenni vagy nézelődni. De én már azzal is megelégszem, ha legalább egy tölcséres fagyit be lehet szerezni olyan távolságban, hogy azt még séta közben is nyalogathassam. Ha a Galéria étterem alkalmanként kipakolt fagyispultjától valamint a Magyar utca és a jobb sorsra érdemes Tisza szálló idén még ki nem nyitott fagyizóitól eltekintünk – mert sajnos mást nem tehetünk -, akkor a környéken, azaz kicsit távolabb, egyetlen helyre számíthatunk. A Szapáry utca elején, a Zsinagóga közelében tavaly megnyílt, és idén a karantén után azonnal feléledő Hisztériára.

Persze nem ez a neve. És tulajdonképpen nem is tudom, mi a hely igazi vagy hivatalos neve. Viszont mivel a tápiószecsői Hisztéria cukrászda fagylaltjait kínálják – mint megtudtam, hetente legalább kétszer szállítják onnan Szolnokra az édességet -, ez a név fog ráragadni a Szapáry utcai kis helyre. Mert, aki nem járt még ott, ne gondoljon valami óriási cukrászdára vagy fagylaltboltra! A két hűtőpultban talán harminc-negyven féle fagyi férhet el, amivel egyetlen kiszolgáló is meg tud birkózni, főleg, hogy mostanában csak egy-egy vevő léphet be az aprócska térbe. Ám ez semmit nem befolyásol!

Nem vagyok egy fagylalt szakértő. Sőt, elismerem, hogy a puncs-vanília-csokoládé „háromságban” töltött gyerekkorom révén, nem is lettem túl nagy ínyenc. Viszont az is igaz, hogy egy puncs-vanília kombinációból szerintem meg tudom ítélni egy fagylaltozó minőségét. Nemcsak az íz, az állag, de a fogyasztás utáni érzések alapján is.

Márpedig a Hisztéria fagyija engem akkor is meggyőzne, és akkor is választanám, ha éppen lenne versenytárs a közelben. Azaz már azért is jár egy hatalmas piros pont, hogy az elhelyezkedésből és a versenytársak hiányából adódó, óhatatlan előnyöket, nem valami gagyival akarták a befektetők kihasználni. Mondhatnám azt is: nincs itt semmi látnivaló, csak jó helyen, jó fagylaltok.

Ám ne feledkezzünk meg az egónkról. Az aprócska fagyizó révén a budapesti Andrássy úttal emlegethetjük egy lapon a szolnoki Szapáry utcát. Merthogy jelenleg ez az ország két nagyvárosi korzója, ahol Hisztéria fagyit lehet kapni. Remélem, még sokáig, és főleg akkor is, ha esetleg mások is megérzik, hogy ezen a környéken érdemes lenne Bagaméri szellemét megidézni.