Gyerekkoromban a Tiszaliget egyik kihagyhatatlan attrakciója volt - a strand, a harci járművek, a kiállított repülő, a KRESZ-park mellett - a tó és a gát között lévő erdei tornapálya. Amihez hasonló nagyon sok volt az országban. Ma már talán egyik sincs meg, miként a szolnokinak is csak a nyomait találhatjuk a fák között. Negyven éves emlékeket ébresztenek. Nehogy elpusztítsák!

"Ez az a hely, ahol semmi se változik..." Dúdoljuk együtt ezt a régi slágert. Mert Szolnokon történhet bármi, szabad a közterületi fákat plakáthelynek tekinteni. Lehet rajtuk álláslehetőséget, fagylaltozót, szuper hitelt, lakást, sőt most már helyi rangadót is hirdetni. Nem zavar az ilyesmi se közterületest, se rendőrt, se jóérzésű csapat menedzsert. Annyira fontos egy meccs is, hogy attól nem látjuk azt az erdőt, amit úgy hívunk, hogy kultúra, Európa, élhető város, stb.

Van, aki festékkel jár a parkerdőbe? És míg más a csendet és a színeket élvezi, ő a mázolásban leli örömét? Összefestve például a Széchenyi parkerdőben a fa feldolgozásáról szóló, ártatlan táblát. Graffitis körökben biztosan tudják, ki lehet az a fafejű, sötét, tapló Maxi, aki ezt elkövette. Aki büszke lehet magára, sőt némi kielégülést is stimulálhatott primitív agyában. Szerintem az ilyen fafejűek feldolgozásáról is kerülhetne ki tábla.

Legalább egy éve emlékeztet ez a tábla, Szolnok egyik legszebb helyen lévő játszóterén arra, hogy vannak olyanok, akiknek gyermekkorából kimaradt a kulturált játszótér. Se gyerekszoba, se játszótér. A primitívség meg körbeér.