2025.10.14. (kedd)

Kórház a város szélén?

Kórház a város szélén?

Dátum:

Ez is eszembe jutott a Szolnoki Galériában nemrég megnyílt képzőművészeti kiállításról. Amivel kapcsolatban már az elvitte némi időmet, hogy kiderítsem, melyik Sebestyén Zoltán a kiállító. A képeken és a velük élő címeken kívül más információ nincs a helyszínen.

A Galériában nemrégiben megnyílt Folyamatosan lehet című kiállítás után némi időmet elvitte, mire a világháló segítségével kiderítettem, ki is az a Sebestyén Zoltán, ráadásul Munkácsy-díjas festőművész, akinek a művei bő hónapig láthatók Szolnokon. De csak azért, mert a névre és a festő szókapcsolatra indított keresés első eredményeként kiadott cikkben szereplő interjúalany azzal kezdte a beszélgetést, hogy van egy másik hasonló nevű és korú festőművész is. Tehát csak azt kellett valahogy kiderítenem, hogy az első találat alanya, avagy az általa említett másik művész munkásságának metszete érkezett-e Szolnokra. Persze kiállítás megtekintése után, a képek ismeretében könnyű dolgom volt. Így utólag már tudom, hogy a nálunk most kiállító Sebestyén Zoltán az, aki 1984-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, 1985 óta vannak kiállításai, tanított is, és 2003-ban lett Munkácsy-díjas.

És azt hiszem, ezért sem a művész, sem én, mint befogadó nem vagyok okolható.

Meg talán azért sem, hogy laikus kiállítás-látogatóként nem igazán tudtam értelmezni, feldolgozni és befogadni azt a huszonöt nagyobb és tizenkilenc kisebb festményt, amelyek most elfoglalják a Galéria falait. Amelyek némelyikén feldarabolt emberek, szerteszét heverő testrészek, nagyon absztrakt fejek, elsőre megdöbbentő tárgytársítások láthatók, többnyire lehangoló színekből kikeverve. Képzőművészetileg alulművelt, képzetlen, analfabéta vagyok, és csak kétségbeesetten igyekszem megérteni, hogy mégis mit akar a művész, mi a cél, az üzenet. Éppen ezért kapaszkodnék minden plusz információba. Na de csak a kép címe kevés. Még akkor is, ha ebben az esetben érzékelhető, hogy a festmény és a cím rendkívül szoros kapcsolatban áll egymással, sőt, az utóbbi igyekszik megértetni az előzőt. Ám nem mindig sikerül.

Ráadásul itt és most arra sem hagyatkozhattam, hogy van-e olyan kép, amit szívesen hazavinnék. Egyszerűen azért, mert kivétel nélkül nyomasztóak, már-már idegesítőek, bocsássanak meg: csúnyák. Megengedve, kiemelve, aláhúzva, hogy óriásit tévedek. Azért, mert senki nem vette a fáradtságot, hogy a kiállítás megtekintése közben fogja a kezem, vezesse a szemem, a gondolataimat.

Ezért ez így számomra csak 44 falra akasztott keret valami tartalommal.

Pedig milyen jó lett volna, ha mondjuk valahol a kiállítótérben elolvasható a művész életrajza. Vagy mondjuk a kiállítás kurátorának magyarázata, amiben felhívja a látogató figyelmét fontos részletekre, esetleg képekre, művészettörténeti összefüggésekre. Netán egy lejátszón meghallgathatom, mi hangzott el a megnyitón, hozzáértők miként méltatták a művészt és munkásságát. Mert nem hinném, hogy egy kiállítás csak a megnyitó közönségének készül, a következő hat hétben betévedőket pedig nem kellene útbaigazítani. A magam részéről ugyanis hiszek abban, hogy teljesen mást láthatok, ha kapok szempontokat, valaki fényt gyújt a fejemben.

Próbálok kibújót, magyarázatot találni, hogy vajon ez miért nincs így Sebestyén Zoltán, Munkácsy-díjas festőművész Folyamatosan lehet című kiállításán, Szolnokon. De nem találok. Így marad a remény, hogy a következő pár hétben mégis készül valami segédanyag ennek az önmagában nem könnyen megérthető kiállításnak a nem művészettörténészek általi befogadásához. Utalva a címre, miszerint Folyamatosan lehet? javítani is, például egy kiállításhoz hozzáadott értékeken.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egy Boeing szárnyán

Van abban valami megdöbbentő, amikor a speyer-i dómból kijőve, a mellette lévő parkban, a fák közül kibukkan egy Boeing 747-es Jumbo. Abban viszont semmi különös nincs, hogy bár 20 kilométerre egy Concorde-ot lehet megmászni, a Speyer-i Technikai Múzeumban vasárnap délután teltház volt.

Ismeretlen ismerős tízek

Eszembe nem jutott eddig, hogy megszámoljam őket. Természetes, hogy léteznek. Van közöttük újszülött, tinédzser korból lassan kilépő, érett középkorú, több is, és talán szép korú, akit eddig nem is ismertem. A szolnoki hidak.

Múló világ?

Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.

Capa a Galériában

Május végéig egy ritka kincsestár időzik a közelünkben. Sok mindent láthattunk már a Szolnoki Galériában, de ennyire fontosat kevésszer. Megérthetjük, hogy miért lehetett a Friedmann Endreként született Robert Capaból a világ egyik leghíresebb magyarja.