(Évzáró ismétlés: Ez a cikk 2015. szeptember 30-án jelent meg először.)
Régi álmom, hogy egyszer valaki feltalálja az agyprintert. Aminek a csatlakozóját csak ráirányítjuk a kiválasztott delikvens fejére, és a kábel másik végén egy nyomtató vagy monitor megjeleníti, hogy az az ember mit gondol. Ferdítés és hazugságok nélkül, őszintén. Így kiderül, hogy mi jár a fejében. Ami azért lenne jó, mert lehet, hogy megértőbb lennék másokkal, hisz ha csak egy sötét paca jelenik meg a nyomtatón, vagy valami zavaros betűhalmaz, akkor nem vetek semmit az illető szemére. Elfogadom az adottságokat, maximum megijedek, hogy az ilyenek szabadlábon kószálnak.
Az agyprinteremet elsőként az olyan kutyatulajdonosokra irányítanám, akik reggel és este a belvárosban járatják ebeiket, elsősorban azért, hogy azok ne a nappalijukban könnyítsenek magukon. Ami rendben is lenne. Az viszont már tényleg tudományos értékű feldolgozásért kiált, hogy kiderítsük: amikor az aranyos kutyuska a járda közepére végzi a dolgát, akkor mi játszódik le a tulajdonos agyába.
Ügyes kutya, de most már szedd a lábad! Ügyes kutya, legalább ezt se nekem kell eltakarítanom. Ügyes kutya, szedje fel a város, hát annyi adót fizetünk neki. Ügyes kutya, ez már a ház tulajdonosára tartozik, mint a hó elsöprése, maximum az fehér ez meg barna. Ügyes kutya, de őseink is csak lassan tanulták meg az angolvécé használatát, ez még az ebek előtt áll. Ügyes kutya, takarítsa el, akinek fáj, nekem ugyan mindegy. Ügyes kutya, beszóltál, átrendezzem a fogaidat? Ügyes kutya, miről van szó, most mi a probléma?
De komolyan. Amikor a betonozott vagy aszfaltozott járdán végzi a kutya a dolgát, és a gazdinak emiatt legalább fél percre meg is kell állnia, hiszen az eb menetközben ilyet nem tud, akkor mire gondol. Nem a kutya, a kutyatulajdonos! Fel sem merül benne, hogy kutyaguminak nem kellene ott maradnia? Még soha nem lépett kutyaürülékbe, és nem emlékszik, mennyire ronthatja el az ilyesmi a napját? Képes nyugodtan továbbmenni, és hagyni a kutyaszart másra. („Szarnak, bajnak nincs gazdája!”)
Nem néhány bunkóról van ám szó. Tessék egy nagyobb sétát tenni a belvárosban. Alig van sarok, ahol nem porladna kutyaürülék. Tudom, hogy mindig más a hibás, meg más a bunkó, de gáz, ha ennyien mások ebben a városban.
Nincs kutyám. Viszont vannak például Svájcban ismerőseim, akik tartanak a városi lakásban kutyát. És ott úgy megy a sétáltatás, hogy a városban, a kukákra kihelyezett kutyagumi gyűjtő zacskókból – amiket természetesen mindig pótolnak – néhányat rákötnek a pórázra. Pontosabban, nem indulnak kutyát sétáltatni ilyen zacskó masni nélkül. Amikor meg a kutya elvégzi a dolgát, mert a svájci kutya is csinál ilyet, akkor a kis zacsival gyorsan felszedik, és kidobják valamelyik kukába.
Persze tudom, hogy Szolnokon már nincsenek ilyen kukákra kihelyezett zacskók. Ahol voltak ilyennel felszerelt szemetesek már tönkrementek. Azt is szívesen leírom, hogy ha már pár hónappal ezelőtt telerakták a várost azokkal az undorító barna kukákkal valami uniós projekt terhére, akkor felmerülhetett volna ötletként a zacskóadagolós szemétgyűjtő beszerzése. (Jó, nincs kutyája annak, aki rendelte, külföldön meg még nem járt, van ilyen!) Ám azt is leírhatom, hogy úgyis annyi zacskót sóznak ránk a boltokban, hogy talán némelyiket lehetne újrahasznosítani. Vagy, ha már városi kutyát tart valaki, akkor a táp meg a konzervkaja mellé talán beleférne havonta egy guriga nejlontasak. Mert, ha valamit nem old meg helyettünk az állam, az önkormányzat, meg a hatalom, azért még nyugodtan lehetünk kreatívak, és gondolkodhatunk is, az sosem okoz fájdalmat.
Ráadásul még az agyprinterem sincs kész, így mindenki jól eltitkolhatja, hogy mit gondol. Csak én nem. Mert az én monitoromon már most megjelenik, hogy utálom, ha más kutyájának az ürülékét kell kerülgetnem a városban. Sőt, jaj, működik az őszinteség funkció is! Primitív bunkónak tartom, aki nem képes felérni ésszel, hogy a kutyája nem tudja eltakarítani maga után a kutyagumit.
(A képek a netfolklór termékei)
