Nem szeretném senkinek elmagyarázni, hogy szerintem miről szól Reisz Gábornak a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik szekciójában fődíjjal jutalmazott új filmje. Csupán azt próbálnám elmondani, hogy nekem mit jelent Reisz harmadik – a korábbi kettő: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014), Rossz versek (2018) -, egész estés játékfilmje, a Magyarázat mindenre. Számomra ez természetesen nem attól lett jó, hogy a hazai, közpénzekből működő filmfinanszírozási rendszernek egy fillért sem sikerült rá adnia, és így részben szlovák pénzből készült. Attól pedig nemcsak ódzkodnék, de egyenesen frászt kapok, hogy ezt a filmet valamiféle NER-kritikának tekintsem, mert akik így hivatkoznak rá, azok vagy nem látták, vagy nagyjából semmit sem sikerült felfogniuk a 151 percből.
A Magyarázat mindenre ugyanis szerintem az egész mai Magyarországról, annak minden polgáráról szóló parádés kritika. Oldalfüggetlen, kiváló látlelet. A címe pedig tökéletes, mert Reisz új mozija pontosan rávilágít arra, hogy ez a kedves kis ország miként lett ennyire elrontva, miért lehet a lakóit egymással szembe állítani, hogyan lettünk rosszkedvűek, acsarkodók, és a világtól szép lassan lemaradók. Mondanám, hogy, aki nem ilyennek érzi, az ne is olvassa tovább ezt a recenziót, de inkább arra kérném, ne hazudjon tovább magának, és ha nem is kíváncsi a véleményemre, legalább adjon egy esélyt Reisz látleletének befogadására!
Reisz Gábor új filmje számomra arról szól, hogy folyamatosan hazudunk magunknak és mindenkinek. A hazugságaink különböző helyzetek önfelmentéseit szolgálják, és amikor a hazugságainknak súlyos következményei kezdenek lenni, akkor nem bocsánatot kérünk, és elmondjuk az igazat, bevalljuk a tévedéseinket, hanem inkább próbáljuk magunkat menteni, amihez mindenféle sérelmeket hívunk segítségül. Ez a magyar pillangó effektus. Egy apró szárnycsapásból a hazugságok, az érthetetlenül cipelt sérelmek, berögződések, sztereotípiák és önmagunk gondolati fogsága miatt szép lassan egyre nagyobb viharok lesznek, és ezeknek a viharoknak az eredményei csak rátesznek egy-egy újabb lapáttal az elviselhetetlen közhangulatra. Pitiáner ügyeket habosítunk országos balhévá. Pedig talán csak beszélgetnünk kellene. Őszintén. A máshogy gondolkodókkal is, akiket a magunk vélt igazának megvédése okán nem legyőzni kellene, hanem adott esetben csak meggyőzni, vagy olykor elismerni azt, hogy olyan olvasata is lehet a világnak, ahogy ők látják. Ehhez, mint minden kommunikációhoz persze nemcsak adó, de vevő is kell. És ez oldalfüggetlen, ahogy Reisz filmje is.
Nem mondom, hogy a Magyarázat mindenre moziként tökéletes, mert a 151 percnyi játékidőből nyugodtan lehetne 100-at csinálni. A film kifejezetten lassan, nyűglődve indul, sőt felesleges, és ami az első 30-40 percben történik, nagyjából 5 perc alatt elmondható lenne. Az egész történet az érettségi pillanatától kezd kibontakozni, felgyorsulni, és utalásaival működni. De hát be kell látnom, hogy az erős, akár egyetlen mondatban is összefoglalható mondanivalót, társadalomkritikát valahogy filmmé kellett alakítani. Reisz Gáborosan. Merthogy olyan filmes megoldások vannak benne, amelyek egyértelművé teszik, ki is a film alkotója, akinek talán valami Margit-híd mániája is lehet.
Ugyanakkor az erős mondandó és a felismerhető rendezői stílus mellett nagyon fontosak a szó legszorosabb értelmében vett mai figurákat (bennünket) életre keltő színészek. Rusznák András történelemtanárként és Znamenák István a főszereplő fiú apjaként, a két „világnézet” egymásnak feszülő képviselőiként éppúgy tartóoszlopai a filmnek, mint a feleségeket alakító Sodró Eliza és Urbanovits Krisztina, vagy éppen a látszólagos mellékszereplők, az iskolaigazgató Kocsis Gergely, a Dániába készülő mérnök Király Dániel, és az újságírónak nehezen nevezhető propagandista Hatházi Rebeka. És ugye ne feledkezzünk meg a főszereplőről sem, aki leginkább Reisz korábbi filmjeinek főszereplőire hasonlító karakter, amit kiválóan alakít Abonyi-Walsh Gáspár.
