2025.11.30. (vasárnap)

Lépcsők alján

Lépcsők alján

Dátum:

Aki látott már a szolnoki állomás aluljáróban, a lépcső alján kétségbeesett idős embert, vagy mozgásában korlátozottat, majd végignézte a felkapaszkodás küzdelmét, annak talán eszébe jut, mennyire más a világ gyalog vagy tömegközlekedve, mint Volgából, Octaviából vagy Passatból.

Hogy a szocializmus fénykorában mit gondolhattak a nehezen mozgó, netán mozgáskorlátozott emberekről, azt pontosan leírja az 1975-ben átadott szolnoki vasútállomás. A peronok, az utascsarnok, de a külvilág is csak hosszú lépcsőkön vagy óriási kerülőkkel érhetőek el. Amikhez képest már csak hab a tortán a peronokról a vagonok lépcsőire fel- és lelépni.

Állítólag a legfőbb érték az ember volt, de az csak egészséges, önállóan mozgó, segítségre nem szoruló lehetett. Legalábbis a nagy fekete Volgák hátsó üléséről nézve, ahonnan úgy tűnik, soha nem látszódtak se mozgáskorlátozottak, se gyerekek, se toló- vagy babakocsik. Ami lassan lecsoroghatott a hétköznapokba is, az egyszerű emberek fejébe. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy a szolnoki állomás tervezőiben sem merült fel öt évtizede, hogy segítségre szoruló emberek is létezhetnek, netán használnák is a vasutat.

De nem lehet mindig csak hátrafelé nyilazni!

A Volgák Passatokra meg Octaviakra cserélése sem hozott sok a szolnoki állomáson. Mert öregeknek, mozgáskorlátozottaknak, nehezebben mozgóknak, toló- vagy babakocsisoknak és kisgyerekeknek ugyanolyan kín és szenvedés a lépcsők és a peronok leküzdése, mint korábban. Nincs rámpa, lift, sima felületű lejtő. (A peronok végén lévő koszos és sötét alagutakat inkább ne citáljuk!) Miként nincs megfelelő mellékhelyiség sem.

Szóval eltelt 27 év a rendszerváltás óta, csak éppen a szolnoki állomáson nem változott semmi. Annak ellenére sem, hogy a közbeszéd, a politikailag korrekt lózungok az egyenlőségről, a segítségről, a hátrányos helyzetű emberekre költött milliárdokról szólnak. Csak a valóság egészen más. Talán azért, mert akik változtathatnának, inkább Passatok és Octaviak hátsó ülésein olvasgatják a jelentéseket ahelyett, hogy néha személyesen tapasztalnának. Demagógia, de hiszem, hogy más lenne ez az ország, ha a döntéshozók olykor gyalog, kerékpárral, buszon vagy vonaton közlekednének. És közben figyelnének.

Mert csak feltűnne az az idős asszony, akit férje és fia próbált felsegíteni a szolnoki állomás aluljárójából az utascsarnokba, majd onnan újabb lépcsőn lefelé az utcára. Vagy az a kismama, aki előbb felszaladt a lépcső tetejére egy év körüli gyerekével, majd vissza, hogy felhozza a babakocsit. Vagy, hogy tolókocsit soha sem látni a szolnoki állomáson. Persze be lehet arra rendezkedni, hogy majd az embertársak segítenek. Meg, hogy aki nem tud igénybe venni egyedül egy szolgáltatást, annak az nem jár.

Meg végre neki lehetne állni a felújításnak. Amit mióta is ígérnek?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Másnapok hősei

Amikor elzúgnak a forradalmaink, akkor is élni kell. Életben maradni, a szülőhelyhez ragaszkodni és a zászlólengetéseken meg a fegyverropogásokon túl maradandót alkotni, építeni, megőrizni nem kisebb dicsőség, mint hősnek lenni. Csak éppen természetes. Másnap emlékezhetünk erre is.

A Tündét, Szolnokot és magamat síratom

Ami a Tündével történt, az számomra kicsit olyan, mint amikor valaki a város legjobb éttermébe susogós melegítőben megy a vasárnapi családi ebédre. Mást gondolunk a világról. Nem állítom, hogy az a helyes, amit én. Ám ettől még sirathatom a Tündét, Szolnokot és magamat.

Majd, ha az első sorokban

Terjed az interneten egy fotó a portugál államfőről, amint éppen magányosan sorban áll egy szupermarketban. Meg egy másik, egy vonatra váró nőről, aki állítólag a svéd munkaügyi miniszter. Én is találtam egy fotót, egy szolnokit, amin a város képviselői ülnek egy rendezvényen az első sorban.

A kádári hagyaték

A piac parkolójának kiengedő sorompója előtt szombaton reggel az üzemeltető képviselőjével vitatkozva kijelenteni, hogy az ingyen parkolás az nekünk jár, ezért nem vagyunk hajlandóak fizetni, miközben pillanatok alatt tíz autó torlódik fel mögöttünk - az mi?