2025.08.27. (szerda)

Lukas, Svejk és a többiek

Lukas, Svejk és a többiek

Dátum:

Méltó zárása az évadnak a Molnár László rendezésében bemutatott Svejk. Barabás Botond és Mészáros István párosa parádés, miközben mellettük a társulat szinte minden tagjának van alkalma remekelni. A kelet-európai kisember tragikus komédiája száz évvel a nagy háború után.

Akinek járt már a kezében Jaroslav Hasek világirodalmi alapműve, az sejtheti, hogy nem lehet könnyű a vaskos kötetből egy nagyjából háromórás darabot varázsolni. Éppen ezért a hazai színházakban is láthattuk már Svejket az önmaga hülyeségei között bolyongó szerencsétlenként, a világot becsapó álbolondként, és sajnos, a saját történetét kívülről szemlélő színházi tévedésként is. Függetlenül attól, kik játszották a remek karaktert, meg attól is, hogy a rendezők kinek az átdolgozását vették alapul.

Molnár László rendezésében azonban az első pillanattól fogva tudja minden színész, hogy a viszonylag gyorsan változó jelenetekben honnan hová tartanak, és miről akar szólni a szolnoki Svejk. Ami, bár mulatságos, sok helyen nevettető, de nem egy tércsapkodós, ócska komédia, hanem egy szépen megrajzolt ívű dráma. Ráadásul hiába játszódik az első világháború idején, a remekül formált karakterek miatt majd minden pillanata aktuális, a mában is értelmezhető. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy a regény ismeretében, vagy akár néhány színpadi Svejk adaptáció után is érdekes, magával ragadó, és a nézőt gondolkodó partnerként feltételező előadás született.

Barabás Botond Lukas főhadnagy szerepében eddigi legjobb, és azt hiszem, évtizedekre emlékezetes alakítását nyújtja. A kicsapongó dúvadból fokozatosan válik érző emberré, a darab végére pedig igazi drámai hőssé. A szinte folyamatos színpadi jelenlét közben a szemünk láttára épül Lukas szerethető karaktere, és lesz belőle az utolsó jelenetre teljesen más figura, mint akit az induláskor megismertünk. Az első felvonás elején fel sem merült bennem, hogy a végére könnyet csalhat a szemembe.

Elsőre nehéz eldönteni, hogy a Svejket alakító Mészáros Pulcher István vagy Barabás Botond a darab főszereplője. Ám a játékukra visszagondolva, azt kell mondanom, ez értelmetlen felvetés. A szolnoki színház két vezetőszínésze ugyanis egyenrangú partnerként, kéz a kézben alkotó kollégaként, a legnagyobbak párosára emlékeztető duóban teremtik meg Svejket és Lukast. Egymás nélkül egyikőjük sem hozhatott volna ki ennyit a saját szerepéből, a darabból. És miközben Lukas jelenetenként változik, Pulcher Svejkje egyenletesen megmarad annak a kelet-európai kisembernek, aki a feje tetejére álló világot próbálja a maga módján túlélhetővé tenni.

A szolnoki társulat szinte minden tagjának jutott szerep az évad utolsó előadásában. És lényegében mindenkit ki lehetne emelni, mert legyen szó több apró szerepről vagy egy néhány jelenetes karakterről, a maga pillanataiban mindenki a maximálisat nyújtja. Zelei Gábor csendőr őrmestere, Gombos Judit Preizlerka nénije, Lugosi Claudia Madame Pulskyja vagy éppen Vándor Attila és Ónodi Gábor több szerepe is hosszabb említést érdemelne. Azonban a még olvasható hosszúság miatt most csak Harna Péter, Kraus ezredesként, borotválkozás közben és Deme Gábor Bousek főkalauzként elmondott monológját emelném ki, amelyekért mindketten nyíltszíni tapsot kaptak a bemutatón. És hát Tárnai Attila Vodickáját, aki három jelenet alatt válik szinte a darab harmadik főszereplőjévé.

(A képek a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tabáni vallomások

Ha lenne időgép, akkor visszamennék ötven-hatvan évet, hogy az esetleges veszélyekkel dacolva sétálhassak a szolnoki Tabánban. Időgép nincs, viszont a Szolnoki Galériában szeptember végig látható kiállítás "katalógusa" valami hasonlót kínál: olvasása közben visszarepít a múltba.

Kiállítás a ládafiából

A Damjanich János Múzeumban vendégeskedő "Kocsira ládám, hegyibe párnám" című időszaki kiállítás kapcsán három dolgot előre kell bocsájtanom. Így kell nyolc tárgyból kiállítást rendezni. Más múzeumok anyagát nem szentségtörés bemutatni. Egy óra éppen csak elég a tárlatra.

Világégés és következményei

Szolnok, mint bombázási célpont. Szolnok, mint az egyik legfontosabb katonai repülőtér. Szolnok, ahonnan ugyanúgy ártatlanul hurcoltak el embereket, mint az ország más részeiről, és ahol ugyanúgy számolták fel a demokráciát, mint máshol. Zounuk 31. Levéltári évkönyv.

A szürke valódi árnyalatai

Tudom, a többség a hülyeség szürke árnyalataira lesz kíváncsi a következő hetekben. Aminek csak azért örülök, mert arra a vállalhatatlan filmre kifizetett milliók is kellenek, hogy a Gerő Marcellhez hasonló rendezők, Káin gyermekei színvonalú filmjeit láthassuk. Az igazi szürkeség árnyalatait.