Nem tudom, hogy a történelem valóban ismétli-e önmagát, és igaz vagy sem, hogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. Mostanában azonban van egy olyan érzésem, hogy léteznek eufórikus októberi napok, amik után megbicsaklik valami, de jön egy újabb, reménykeltő október.
Van úgy, hogy az ember nyakába szakad a városban működő közműszolgáltatók ügyfélszolgálatainak a felkeresése. Ilyenkor töményen szembesül a "szolgáltató" kifejezés értelmezési lehetőségeivel. Néhol ügyfélnek, máshol alattvalónak érzi magát. Pedig szolgáltatást vesz igénybe.
Kérem, vigyázzanak, a kampány vasárnap véget ér, a szavazóurnák záródnak! Aztán öt évig azt esszük, amit közösen kifőztünk. Nincs apelláta, hogy nem is szavaztam, nem rá szavaztam, nem ezt ígérték. Ha nem is életre szóló, de minimum öt éves kapcsolatról döntünk október 13-án.
Az életem viszonylag nagy részét közlekedéssel töltöm. Nemcsak a munkám, de a létfenntartás és a kikapcsolódás is sokszor kényszerít helyváltoztatásra. Talán ezért is gyűlnek bennem az apró, közlekedési bosszúságok. Vagy azért, mert Szolnokon nem figyelünk egymásra?
Persze, hiszen ilyenkor szóba állnak velünk azok, akik helyettünk akarnak dönteni - vágom rá. Naná, mert ebben a néhány hétben pillanatok alatt megoldódik minden, ott is takarítanak, ahol máskor nem - egészítem ki. Aztán felmegyek a közösségi oldalakra, és elmegy a kedvem az egésztől.
