Elnézést kell kérnem mindazoktól, akiket arra bíztattam az utóbbi napokban, hogy feltétlenül nézzék meg Fazekas Csaba Swing című új magyar filmjét. Azoktól meg különösen bocsánatot kell kérnem, akiket el is rángattam a moziba, és velem együtt voltak kénytelenek végigunatkozni illetve szörnyülködni a két óra jelentős részét. Mert, ami a Magyar Filmalap támogatásával, azaz a mi pénzünkből, több százmillió forintból készült, az nem egyéb, mint a közpénzek pofátlan hazatalicskázása filmművészetnek álcázva, amihez képest a politikai korrupció pitiáner úri vircsaft.
És, aki látta már a film reklámját, nehogy felkiáltson, hogy persze, mert Kulka János transzvesztitát játszik benne! Kulka János játéka, karaktere, története, a csodálatos Törőcsik Mari mellett az egyetlen vállalható epizódsor az egész filmben. Vessenek meg érte, de van egy olyan gyanúm, hogy csak azért lett a film része, mert nemcsak kitűnő reklám, de védőpajzs is. Aki elkezdi ekézni a Swing című filmet, arra rá lehet sütni, hogy bunkó paraszt, mert megveti a homoszexuálisokat. Avagy a másik oldalról nézve: azért kell imádni ezt a filmet, mert milyen merész dolog Kulka Jánost magas sarkúban mutatni. Egy frászt! A film vállalhatatlan minőségéhez Kulka nagyszerű teljesítményének az égvilágon semmi köze. És csodálkozom, hogy a filmet egészben látva sem ő, sem Törőcsik Mari nem mondta azt, hogy bocs gyerekek, minket inkább vágjatok ki ebből a csak szánalomra méltó kínlódásból.
Fazekas Csabának, mint forgatókönyvírónak halvány fogalma sincs, mit jelenthet forgatókönyvet írni, filmvásznon történetet mesélni, egyáltalán eleje, közepe, vége sztorit kitalálni. Amire rátesz egy lapáttal, hogy a forgatókönyvnek nem nevezhető irománnyal a kezében rendező is lehetett. A legpenetránsabb amerikai vígjátékok is bonyolultabb sztorit, karaktereket és meglepőbb fordulatokat vonultatnak fel, mint a Swing. Amiben Kulka és Törőcsik történetén kívül egyetlen mese nincs végigmondva, kibontva, eljátszva, megmutatva. Csak képek egymás mögé hajigálva. Kínos poénok, nevetséges fordulatok 117 percben.
Amiben kínlódnak a színészek. Ha nem akarnak véglegesen kiábrándulni Ónodi Eszterből, akkor ehelyett inkább az Aglaját nézzék meg. Csákányi Eszter tisztelői nehogy jegyet váltsanak a Swingre, főleg, hogy itt-ott még elkapható az Utóélet. Törőcsik Franciskát pedig nézzék meg inkább a fehérvári színházban vagy a pesti Örkényben, mert akkor még van esélye, hogy színésznőként gondoljanak rá.
Komolyan mondom, nem értem, hogy Bodzsár István producer, akinek a nevéhez olyan zseniális alapművek kötődnek, mint a Koccanás, A vizsga – szintén Kulka Jánossal -, a Kalandorok vagy éppen az Isteni műszak, miként adhatta ehhez a nevét. Miközben ez az ősz, az én értelmezésemben, a magyar film és filmgyártás megújulásáról szólt. Gondoljanak csak az Utóélet mellett a Senki szigetére vagy éppen a fillérekből készült, egyre nagyobb közönség- és fesztiválsikereket arató Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című Reisz alkotásra!
Ezek miatt nem vesztem el a hitem és a kedvem, és a következő új magyar filmet is legalább annyira várom majd, mint a Swinget. Reménykedve, hogy nem fog ekkora csalódást okozni.
