Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

Tudom, hogy a Szapáry utcai egykori Nemzeti Szálló épülete magántulajdon. És nekünk csak annyi közünk van hozzá, hogy nézhetjük a sorsa alakulását. De ha már a földszintjén lévő bankokat nem zavarja, mi történik a fejük fölött, valaki szóljon a tulajnak, hogy az erkélyajtó nyitva, több ablak betörve. Így drága lesz életet lehelni ebben a szép épületbe. Pedig a kívülállók többsége bízik benne.

Sajnos nincs abban semmi különös, hogy a lomtalanítás nyomai ugyanolyan lassan tűnnek el Szolnok utcáiról, mint tél végén a kidobott karácsonyfák. Mert valami későn került a ház elé. Mert széttúrták a halmokat. Mert a szállítók is belefáradtak. Mindegy is, miért. A nyomok hetekig, hónapokig állítják ki rólunk, szolnokiakról - mindannyiunkról - a szegénységi bizonyítványt.

Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.