2025.10.14. (kedd)

Nézőképző

Nézőképző

Dátum:

Akkor kezdtem felfedezni a szolnoki színházat, amikor Mucsi Zoltán volt itt az egyik vezető színész, akár azt is mondhatnám, a nyolcvanas évek közepének helyi sztárja. Éppen ezért örültem, hogy a XXII. Szolnoki Zenei Fesztiválra meghívták. Fergeteges volt a színháznéző képzésem.

Azért szeretem az Ars-In-Kom által két évtizede szervezett Szolnoki Zenei Fesztiválokat és Őszi Művészeti Heteket, mert olyan produkciókat hoznak helybe, amikre egyébként vadászni kellene a műsornaptárokban, majd zarándokolhatnék értük a fővárosba. Ráadásul a Vass Lajos egykori szolnoki színidirektor, államtitkár és polgármester-jelölt nevéhez köthető cég olyan programokat hoz rendszeresen a városba, amelyek minőségüktől függetlenül is változatosságot csempésznek az itteni kulturális életébe. Szerintem nemcsak arra jók ezek az előadások, hogy összehasonlítási alapunk legyen a helyi produkciókkal, de arra is, hogy a kultúra különböző ágainak új közönséget toborozzanak Szolnokon. Olyanokat, akik akkor is itt akarnak fogyasztani, amikor éppen nincs a fentebb említett két programsorozat.

Ezek az alkalmi rendezvények fontosak azért is, mert nem a megszokott kulturális terekbe viszik a művészeteket és a fogyasztóikat. Persze sajátos varázsa van a színháznak, a mozinak, a galériának, de a szokatlan helyek mindig valami pluszt is hordoznak. Imádom, amikor a Tisza moziban színház van, a Verseghy parkban szabadtéri mozi, vagy éppen, mint most, a Megyeháza dísztermében Nézőművészeti Főiskola. A magam részéről nem bánnám, ha sokkal többször használnánk ezeket a tereket eredeti funkciójától eltérően. Sőt, megkockáztatom: annyi fantasztikus helyünk van, hogy világra szóló fesztiválokat is rendezhetnénk Szolnokon.

Amihez persze elengedhetetlen a megfelelő közönség. Aminek elképzelt, a nem is olyan távoli jövőben megtörténő kipusztulása az alapja a Nézőművészeti Főiskolának. Ahol Scherer Péter, Mucsi Zoltán és a kevésbé ismeret, de partnereihez felnövő Katona László arra vállalkoznak, hogy színházi nézőket neveljenek az aktuális közönségükből, mert akkor majd ismét kinyithatnak a teátrumok. Kacagtató abszurd, ami talán éppen attól működik, hogy az alaphelyzet nem is elképzelhetetlen. Nemcsak a színházművészek, de a kultúra valamennyi művelője számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a virtuális világból, a Facebook és a tévéképernyők elől a hagyományos kulturális terekbe csábítsák a ma már nem is olyan fiatalokat.

Persze nem lett volna ez az egész egy fergeteges szatíra, ha a színház megmentésén fáradozók ne lettek volna ismerősek napjaink diplomagyáraiból és kamu iskoláiból. Ahol az a legkevesebb, hogy azok tanítanak, akik nem értenek hozzá. Egoista beképzeltek és áltudományok mögé bújó tudatlanok, akik látszólag egymást segítve, a valóságban azonban egymást eltaposva próbálnak életben maradni, pontosabban a zavarosban halászni. Mindez úgy, hogy poénról poénra lépked a történet, aminek persze nem lehet normális végkifejlete.

Talán kétszázan ülhettünk a színházzá változtatott díszteremben a Megyeházán. És a tapsokból, nevetésekből úgy tűnt: nálunk is működött az előadás. Amiben részemről természetesen Mucsi Zoltán vitte a pálmát, aki már negyedszázada is hatalmasakat alakított Szolnokon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Borat az Oscaron?

Az 1990-es taxisblokádról szóló új magyar film nemcsak elszalasztott lehetőség, de sok szempontból gyalázat is. Maga Antall József kérné ki magának ezt a filmet, és gyanítom, Andy Vajna is szivart tördelve tiltakozna, hogy ezzel a vállalhatatlanul béna képi világgal induljunk az Oscarért.

Női sorsok

Kapkodtam a fejem a Bűntény a Kecskeszigeten bemutatóján, mert a Színműhely első sorából csak így láthattam az egymásra reagáló, de leginkább magukkal küzdő szereplők rezdüléseit. Az idei szolnoki évad legmélyebb drámája, ami az elején megszólaló, élő cimbalommuzsikával erősen indít.

Innen mesélek

Ez egy rendhagyó kiállításajánló, hiszen a szerző a maga által összeállított, június 10-től egy éven át látható szolnoki színháztörténeti kiállítást ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Az "Innen mesél nektek..." című tárlat egyrészt épület-, másrészt társulattörténet. A Szigligeti kép lépcsőházában.

Újraértelmezett képek és hely

Miért ne lehetne szabadtéren is festménykiállítást rendezni? És miért ne lehetne az évtizedek óta a helyét kereső Árkád alatt lévő tereket kiállítóhelyként értelmezni? Rippl-Rónai, Dürer, Gauguin, Vincent van Gogh se sértődne meg azon, amit itt a Magiszter tehetséges diákjai elkövettek velük.