Nem akarok álszentnek tűnni, bizony velem is fordult már elő, hogy egy kapubeállóban hagytam az autómat, mert a környéken sehol se lehetett megállni, nekem meg tényleg csak be kellett szaladnom valahová. Szerintem egy percig sem álltam rossz helyen, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam másoknak kellemetlenséget. Hiszik vagy sem, de ettől az egy perctől is rosszul éreztem magam, mert engem rettenetesen irritálnak a tilosban vagy rossz helyen parkolók. Ráadásul úgy tűnik, az utóbbi hónapokban ebből a szempontból Szolnok szabad préda lett: mindenki ott hagyja az autóját, ahol éppen neki kényelmes vagy kedve van. Gondolom, azért is, mert nem kell tartania bármiféle következménytől.
Igyekszem megértő lenni az áruszállítókkal és a futárokkal. Hozzátéve, hogy nemcsak nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, de néhány valóban vezetett magyar városban is elkezdtek már azon gondolkodni, mit kezdjenek velük. Szolnokon viszont még csak ott tartunk, hogy bosszankodva kerülgetjük a bárhol-bármikor megálló futárfurgonokat, meg se lepődünk, ha járdákat foglalnak el a vészvillogós, tényleg csak pár percre megálló, kisebb-nagyobb autók. Végül is a sofőrök a munkájukat végzik, a megrendelőknek kényelmesebb a házhoz szállítás, mint mondjuk csomagküldő automatákhoz vándorolni, és tulajdonképpen a termék gyártója, forgalmazója, kiszállítója is keres az ügyleten, mindenki más meg csak egy kicsit szív. (Dugó, környezetszennyezés, leépülő helyi kereskedelem, stb. – de ez tényleg messzire vezetne.)
Az építkezésekhez tartozó munkás- és kisteherautókkal már kevésbé tudok toleráns lenni, mert úgy érzem, nekik az adott munkájuk környezetében bárhol, bármikor, bármennyi időre meg lehet vagy kell állni. Talán mert bármikor kellhet valamilyen szerszám az autókból, vagy, mert a megrendelt építési anyagot legjobb a legközelebbről cipelni. És sem a melósokat, sem a melón pénzt kereső vállalkozókat, sem az építkezés megrendelőjét nem érdekli, hogy az összevissza lerakott autók a környéken lakóknak esetleg kellemetlenséget okozhatnak. A válaszuk általában annyi, hogy „lehet szólni”. Azaz lehet keresgélni a különböző építkezéseken, társasházakban a rossz helyen álló autó gazdáját. Aztán lehet megpróbálni elmagyarázni, mi a baj, és ki lehet várni, amíg megsértődve, nem futva, hanem lajhár módjára odébb áll, közben pedig háborog. Ilyenkor már bele se megyek olyasmibe, hogy a problémát beszélje meg a tulajdonossal, a fővállalkozóval, vagy sétáljon be a városházára, és verje az asztalt, hogy valaki képviselje az érdekeiket, amit persze, hülye lenne megtenni, hiszen szolnoki közterületes vagy rendőr ilyesmit még akkor sem vesz észre, ha a munkásautók órákig fehér X-eken állnak. (De a fehér X-ek jogosságát éppen most méri fel az önkormányzat.) Az ilyen esetekben mindenki érdekes fontosabb, mint a városlakóé, aki csak normálisan szeretne élni az otthona környékén.
Az én nyomorom, hogy a legnehezebben viselem a bárhol, bármikor, bárhogyan parkolást, amiket kimondva vagy kimondatlanul azzal mentegethetnek néhányon, hogy kit zavar, csak egy pillanatra álltam meg, mi közöd hozzá, más is így csinálja. Az elmúlt napokból személyes kedvencem az a szlovák rendszámú autó, amely a legközelebbi üres parkolóhelyektől 2 méterre, lényegében félig a zebrán állt meg. Ilyenkor minden rosszindulatommal az feltételezem, hogy a Szolnokon rendszeresen látott autó, magyarul beszélő gazdája azért biztos háborog a korrupción, a politikusok lopásain, és kiröhögi azokat, akik nem oldanak meg bizonyos dolgokat okosban. Mert nálunk így kell, így trendi, hülye és lúzer, aki nem így csinálja.
Miért gondoljuk, hogy a parkolási morálunk nem egy tükörkép rólunk? A városról, ahol a törvényeket, szabályokat nem kell feltétlenül betartani, ahol a kisebb stiklik, előnyök – igen, az egyszerűbb parkolás, a pár méterrel kevesebb gyaloglás – az élet természetes velejárói, ahol mindig csak másokkal van baj, velünk soha. Miért gondoljuk, hogy, ha ma belefér egy kis parkolási ügyeskedés, akkor holnap nem fér bele ugyanúgy egy kis adóelkerülés, zsebbe csúsztatásos előnyszerzés (elintézés), netán valami kis befolyásolás a rendelkezésünkre álló eszközök révén? Miközben biztosak lehetünk abban, hogy ezek a piti kis félrelépések büntetlenek maradnak, hiszen mások is csinálják, de annyian, hogy a szabályok betartatásáért közpénzből fizetettek úgysem tudnak semmit sem csinálni. Ha pedig nem tudnak, akkor előbb utóbb rájuk meg a szabályokra se lesz szükség, hanem győzzön az erősebb, a fifikásabb, a bátrabb, mindent és mindenkit pedig nyugodtan tapossunk el.
A vadkelet nem egyik pillanatról a másikra, magától jön létre! Nem! Azon közösen, sokat és hosszabb-rövidebb ideig dolgozunk. Csak éppen ez egy pár pillanatra, percre, órára rossz helyen lerakott autótól még nem nagyon látszik. Viszont érzékelhetjük, hogy legalább megyünk valamerre.
