A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.

Már állt a XIX. század végén is. A fejlődő, városiasodó, polgárosodó Szolnok egyik jelképe volt a Városi Kaszinó. Aztán a múlt század közepén Úttörőház lett belőle, szerintem sokaknak okozva kellemes perceket. A nyolcvanas évek közepe óta Technika Háza. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára. Fennállásának 12. évtizedében nem nevezném Szolnok díszének. De miért?

Nem vitatnám, hogy a természetben minden növénynek megvan a maga helye és szerepe. Sőt, olyan vitákba se mennék bele, hogy terebélyes és idős fákat szabad kivágni vagy sem. Csupán annyit jeleznék, hogy nagyon utálom a tavaszi "hóesést", amit a nyárfáknak köszönhetünk. Egy-egy példány több utcát képes beteríteni. Szóval nem értek hozzá, de nem lehetne ezt a tavaszi havazást valahogy megszüntetni?

"Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója." Mit szólna Lópici Gáspár, ha látná, mivé vált a szakmája? Vagy a Vadliba őrsnek örömmel nyilatkozna arról is, hogy a szolnoki Baross utcán még olyan plakátokra is bukkanhat az újak alatt, amiket még az ő idejében ragasztottak ki? Nem olcsó ilyen helyekre plakátokat kihelyezni. A profitráta azonban nem engedi, hogy időnként letakarítsák a hirdetőoszlopokat. Persze, ha nincs a városházán senki, akinek ez bántaná a szépérzékét, és merne szólni is a gazdának, akkor maradnak a "plakátmagányban ázó éjjelek" - és nappalok.