Böske és Józsi között némi, vízbefojtás ígéretét is belengető differencia támadt 1911 áprilisában, aminek szerencsénkre egy olyan szolnoki képeslapon maradt nyoma, ami a város feltörekvő papírkereskedőjének, és első „reklámgurujának”, a Szapáry utcai Nemzeti Szálloda tűzfalára „festett” hirdetését is megörökítette. Meg egy rakás téglát és néhány konflist.
Ezt a valamikor 1907 és 1910 között készült szolnoki képeslapot a jobb alsó sarkában látható téglarakás miatt vettem meg. Amire viccesen azt is mondhatnám, hogy talán ez a legkorábbi, fotón megörökített, szolnoki, közterületi építőanyag tárolás. A Szapáry utcáról – Északról és Délről, az elejéről és a közepéről fotózva – számtalan, különböző korú képeslap ismert, többségük ráadásul a múltszázad első két évtizedében jelent meg, tehát maga a fényképezés helye és a kiadás éve nem hozott volna lázba. Az a rakás tégla – ami minden bizonnyal az akkori páros oldalon zajló építkezéshez, esetleg épp a korábban már itt is bemutatott, az Óvoda utca felé vivő köz sarkán állt szecessziós házhoz tartozhatott – annyira bizarr egy képeslapon, egy láthatóan reklámértékkel is bíró kisnyomtatványon, hogy nem lehetett az eladónál hagyni. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni, minthogy a lap néhai kiadójának valamiért nagyon kellett egy új, gyorsan megjelentethető fotó, esetleg pont a Fodor-féle Nemzeti Szállodáról, és az akkoriban még nem túl elterjedt fotózás miatt nemigen válogathatott. Így elsiklott a felvétel apró szépséghibája felett. A fotó nyomtatás előtti megvágására pedig valamiért nem gondolt vagy nem volt rá módja, pedig a téglarakás nélkül is arányos és ugyanezeket a házakat mutató képeslap születhetett volna.
Aztán kézbe véve a lapot, azt gondoltam, hogy a téglarakás mellett a Nemzeti Szálló bejárata előtt sorakozó konflisok miatt is érdemes volt megvenni ezt a lapot. A korabeli „taxik” ugyanis jól mutatják, hogy alig egy évtizeddel a kép készülte előtt Fodor Dániel jól számított, amikor megnyitotta Szolnok legjobb szállodáját és a hozzá kapcsolódó kávéházat. Volt forgalma a harminc-negyven szobás hotelnak, ahol a városban először kapcsolhattak fel villanyvilágítást, ráadásul Szolnok szinte egyetlen, de biztos, hogy a legjobb és a legelegánsabb báltermét is magáénak tudhatta. Forgalmát és sikerét talán az a konflisok előtt, kissé csálén parkoló fogat is mutatja, ami minden bizonnyal egy tehetősebb szolnoki vagy környékbeli úr közlekedési eszköze volt. (Hogy a „gazdagok” már akkor se tudtak rendesen parkolni, arról itt és most nem nyitnék vitát.)
Tovább bogarászva ezt az 1911. április 22-én postára adott lapot – a képen látható fák lombkoronája miatt viszont biztos, hogy minimum egy évvel korábban kellett készülni a felvételnek -, rá kellett jönnöm, hogy az igazi különlegessége a Nemzeti Szálló falán lévő felirat. Pedig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az valóban ott volt, és esetleg nem a képeslap készítése közben került, íródott a negatívra. E feltételezést támaszthatja alá, hogy kicsit olyan, mintha látszódnának a felirat segédvonalai. Másrészt nem tűnik túl életszerűnek, hogy egy ekkora felirat festéséhez felállványozták volna a falat, esetleg a szomszédos ház tetejéről, létrával megoldották a munkát, az alpinista megoldást pedig szóba se hoznám. Harmadrészt: ez az egyetlen lap, amin feltűnik ez a felirat, pedig van pár képeslapom, amin ez a nagyjából húsz évig árválkodó tűzfal látható.
Ezzel együtt nem zárnám ki, hogy a kép készültekor 27-30 éves, alig néhány éve papírkereskedést nyitó Faragó Sándornak valahogy mégis sikerült a valóságban is odafestenie árudája reklámját. Ami persze nem a Nemzeti Szálló épületében, hanem egy darabig a Szapáry és a Kossuth utca sarkán, a későbbi Nerfeld-palota, a mai Árkád helyén működött. Faragó ugyanis zseniális üzleti érzékkel megáldott ember lehetett, aki idővel nemcsak papírkereskedést vitt Szolnokon, de foglalkozott könyvkiadással és kereskedéssel, játékokkal, amerikai írógépekkel, sőt nyomdája és közel háromezer kötetes kölcsönkönyvtára is volt. Természetesen képeslapok megjelentetése is belefért a portfoliójába, illetve egy, a Jászkunság című folyóirat 1999/2. számában megjelent, Szabó István által írt tanulmány illusztrációi alapján elmondható: volt érzéke a korabeli reklámeszközök alkalmazásához is. Nem zárnám ki, hogy a Nemzeti Szálló falán lévő vagy oda képzelt felirat ennek egy korai zsengéje, miként maga az anziksz is, ami a hátlapján látható cégfelirat miatt, más pénzén vitte Faragó vállalkozásának a hírét.
És kit érdekelt, hogy a nevével ellátott lapon, amit Böskének címzett Józsi, valakinek a vízbefojtása, némi kompromittálás és várható meglepetés is szóba kerül. Talán Faragó is megfogalmazta a maga módján azt, amit később Gábor Zsazsa, miszerint mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla. Faragónak is teljesen mindegy lehetett, hogy mit írtak az általa kiadott képeslapokra, csak vegyék és küldjék minél nagyobb mennyiségben a nevével márkázott lapokat. Lehet, hogy ezért nem ért rá a téglarakás „virtuális” eltüntetése.
