A belépőjegyen egyértelműen az szerepelt, hogy a március 10-i Republic koncert előtt fél hétkor nyitják ki a körcsarnok kapuit. Tanulva néhány korábbi itteni koncertből, úgy gondoltuk, ha jó helyről akarjuk nézni Cipőéket, akkor időben kell érkeznünk. Én úgy éreztem, hogy két perccel fél hét előtt is már későn lesz, de szerencsére a kapu előtt sorban álló 30-40 ember megnyugtatott: lesz még hely bőven.

A körcsarnok kapuját pontban fél hétkor ki is nyitották. És be is mehettünk az előtérbe. Ahol aztán fél órát várhattunk a küzdőtér zárt ajtaja előtt. Csekély vigasz volt, hogy bentről a beállás hangjai szűrődtek ki, és olykor nagyon fontos arcú emberek jöttek ki az ajtón. Főleg, hogy nem erre készültünk. Igaz, legalább tömegekkel nem kellett küzdenünk, hiszen abban a fél órában se nagyon lettünk többen kétszáznál. Hét óra után néhány perccel persze már kicsit aggódtam, hogy esetleg lekéssük a 19 órára meghirdetett Zoom koncertjét. Vagy esetleg az ismeretlen előzenekar pontosan kezd, de mivel üres a nézőtér, hazamegy.

Végül nem így történt. Hét után pár perccel kitárult a majdnem tök sötét küzdőtér ajtaja. Így eleinte emlékezetből bukdácsoltunk a lelátókon. Közben hallattuk, hogy többen is kiabálnak, hogy ?fényt, fényt?, de ugye a hang sebessége jóval kisebb, mint a fényé. Ezt követően viszont remek diszkózenét hallgattunk felvételről, majd egyszer csak megjelent a Zoom nevű zenekar a színpadon. És fél nyolckor már bele is csaptak a lecsóba.

Aki hallotta már őket, talán jól szórakozott, nekem viszont úgy tűnt, hogy a dalszövegeik ismerete nélkül a többség kifejezetten unta az egyébként a húrokat szorgalmasan tépkedő, és láthatóan igényes videoklipeken felnőtt fiatalok produkcióját. Nyolc óra után pár perccel már igazán megváltásnak tűnt, hogy megköszönték a részvételünket, és felkonferálták a Republicot.

Akik persze ekkor még nem léptek színpadra, mert előbb meg kellett hallgatnunk valamelyik technikus kedvenc skót népzenéjét. Az ezt követő Illés Azt hiszed, hogy nyílik még a sárgarózsa című dala pedig sokakban azt a tévképzetet kelltette, hogy az már a koncert része, ám kiderült: nem, az csak a második felvétel a technikus CD-jén. De hipsz-hopsz el is szaladt az érkezésünktől számítva közel két óra, és végre elkezdődött az, amiért tulajdonképpen fizettünk és jöttünk.

A Republic egészen kiváló volt, képes volt feledtetni az akkor már másfél órás lelátói zsibbadást. És nemcsak a zenekar, de a technikájuk is jól működött. A mikrofonok többsége – kivéve a zongoránál lévőt – általában érthetően volt hallható, és szerencsére egyetlen hangszer sem nehezedett rá a hangosításra. Egyébként nem volt semmi különleges show elem, csak a zene és a szöveg. Cipőék nem akartak úgy csinálni, mintha valami nagy varázslat lenne a színpadon, egyszerűen csak zenéltek és szórakoztattak.

Persze az egy órás koncert elsőre kicsit szíven ütött, viszont a közel háromnegyed órás ráadás blokk helyrebillentette a lelki békémet. Főleg a három gitáros fergeteges játéka.

Úgy tűnik, tényleg minden éremnek két oldala van. A szolnoki Republic koncert egyik oldala rettentő kopott és piszkos volt, míg a másik, a bálnás, úgy csillogott, ahogy vártam. Bár azt hiszem, ha a koncertszervezők belőlem akarnak élni, nem árt, ha nekiállnak az érméjük másik oldalát is suvickolni.