Persze az más kérdés, hogy mit hirdet. Mármint nekünk, akik a felnyalt tacepaóknak sem kihelyezői, sem célcsoportja nem vagyunk. Nekem például azt hirdeti, hogy Szolnok utcáinak nincs gazdája, a közterületeinken bármit meg lehet következmények nélkül tenni. Pedig egy kis odafigyeléssel, ezek nélkül a szemetek nélkül, picit szebb lehetne Szolnok.

Kinek áldás, kinek átok. Először a legendás étterem, aztán a fürdő, majd a hotel és a fagyizó nullázódott le a szolnokiak számára a Tisza szállóból. Persze lehet, hogy nem ilyen sorrendben, de ez talán nem is fontos. Mert a sor végére értünk: ismét száraz a kifolyó, amihez sok szolnoki járt "áldásért". Pedig talán ebben az esetben is igaz lehetne: "ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza".

A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.

A tavasz, a zöldbe boruló fák, a hatalmasra növő gaz lehet az egyetlen megoldás mindarra, ami a Szolnokra vezető vasúti sínek mellett található. Sitt, háztartási hulladék, lomis maradék, szimpla szemét kisebb-nagyobb hegyekben, 1-5 méterenként, bokrok, fák alatt, utak mentén, mezőkön. Mintha egy szeméttelepre érkezne a vonat. Micsoda reklám! Micsoda szégyen. Nem másé. Csak a mienk. Közös!