Az ötből négy év eltelt. A kiszabott idő húsz százaléka. Ebben az évben ment előre a város? Más lett Szolnok, mint tavaly ilyenkor volt? Kérem, a válaszok ne úgy kezdődjenek, hogy miattunk ugyan mehetett volna, de miatta, miattuk nem sikerült! Minden év egy elszalasztott lehetőség. Különösen egy olyan város esetében, amelyik – teljesen mindegy, hogy ki vagy kik miatt – nem fejlődési és emelkedő pályán van, hanem a lejtőn kellene megállnia és legalább a nulla szintre visszakapaszkodnia. A külső körülmények ellenére is. Mert ez lenne a városlakók érdeke. Ezért pedig jelen körülmények között a legtöbbet a város képviselőtestülete tehetne, amelynek kezébe a városlakók letették a jövőjüket.
Csakhogy! Úgy tűnik, alapvető működésfilozófiai kérdésben nem azonos a városlakók és az általuk megválasztott képviselők álláspontja. Szerintem Szolnok lakói úgy tekintenek a városi képviselőtestületre, mint egy válogatottra, ahová ugyan más-más csapatok játékosai lettek meghívva, olyanok, akik különböző bajnokságok meccsein amúgy egymás ellen is játszanak, ám a válogatott mezében egy célért küzdenek. Ezzel szemben a jelenlegi képviselőtestület tagjai úgy viselkednek, mintha egy láda sörért zajló kispályás focikupában lennének, ahol a másik lerúgása, leköpése, a mérkőzések elcsalása a legfontosabb motiváció, még akkor is, ha ezzel a pálya bezárását is kockáztatják. Persze, egy jó kupasorozatban fontosak a különböző színű csapatok, ahogy a demokráciának is az alapja a sokszínűség – hiszen a város lakói is sokszínűek -, de a válogatott az más. Ott is lehetnek egyéni teljesítmények, technikás és zseniális összjátékok, de önzőzés vagy a meccsek eladása megengedhetetlen.
Vannak olyan magyar városok – legutóbb például Székesfehérvár és Szentendre -, ahol a különböző oldalon álló képviselőtestületi tagok képesek voltak közösen jelezni a kormány felé, hogy az önkormányzatok további megkopasztása járhatatlan. Vannak, voltak olyan települések is – mondjuk az előző ciklusban Nagykanizsa -, ahol a nagyon mást gondolók nem egymás lehülyézésében látták a siker kulcsát, hanem az olyan együttműködésben, amely esetében mindenkinek teremhetett babér. És igen, voltak és vannak olyan települések, ahol a patthelyzetek feloldását időközi választásokkal próbálták, próbálják kezelni. Ugyanis a képviselőség nem lehet cél, az csak egy lehetőség, amivel, ha nem tud valaki élni, nyugodtan visszavonulhat, a Föld attól még forog tovább. Tudom, nem könnyű az együttműködés, nem egyszerű a korábbi sérelmeken átlépni, és nem lehet a pártérdekektől sem elvonatkoztatni. Azt a kérdést azonban fel lehet tenni, hogy kiknek is a képviseletére ül valaki Szolnok város önkormányzatában?
Az elmúlt év teljesítménye azt mutatja, hogy erre a kérdésre Szolnokon nem az a válasz, hogy a szolnokiak miatt. Néha az az érzése az embernek, hogy nem is egymást utáló csapatok kispályás mérkőzései zajlanak a Kossuth tér 9. szám alatt, hanem fejlődésben megállt óvodások pofozkodása. Mintha az lenne az egyetlen motiváció, hogy bebizonyítsák a mást gondolók totális alkalmatlanságát. Vezet ez valahová?
Nem vagyunk egyformák. De, ha egy év alatt nem sikerül beilleszkednem egy csapatba, egy munkahelyre, egy társaságba, ha nem tudom átformálni, számomra is megfelelővé tenni a helyzetet, akkor ott nem maradok. Főleg, ha némi felelősség is nyomja a vállamat, mert mondjuk, az együttműködésen múlik a teljesítmény, netán mások élete. Szerintem a jelenlegi tizenheteknek nincs más lehetőségük, mint újra és újra nekifutni a kapcsolatuk normalizálásának, a várost szolgáló együttműködésnek, a közös célokért a közös munkának. Vagy maradhat a kiscsoportos ovisoknál sem megengedett verekedés és széthúzás, miközben iszonyatosan kapaszkodnak a remegő székeikben. Mert az nyilvánvaló, hogy még egyszer egy ilyen jól fizető mellékállásra egyikük sem fog szert tenni, hiszen közeleg a csősz, aki válogatás nélkül fog mindenkit elkergetni.
