Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.

Az adott pillanatban jó poénnak tűnhet egy közlekedési táblát elcsavarni. Ezt abból gondolom, hogy bár állítólag a város több pontját is kamerák pásztázzák, ez a fajta erőpróba több helyen is dívik Szolnokon. Például a Batthyány utca Baross felőli végén. Ahol okozhat némi problémát, ha valaki nem ismerve a helyet, és nem látva a táblát, szembe megy a forgalommal. Igaz, ez a táblacsavaróknak nem lesz probléma. Hisz büntetlenül hódolhatnak szenvedélyüknek.

Tudom, hogy hirdetni (is) nehéz. És drága. Meg mindent meg lehet oldani okosban (is). De szerintem nem éppen a megbízhatóság jele, ha egy "mester" az utcai fákat rakja tele rajzszöggel felerősített hirdetésekkel. Pancser hatása van a dolognak. Én biztos, hogy nem engedném be a lakásomba. Magyarázkodni persze lehet, de szerintem erre nincs mentség. Le kellene szedni ezeket a hirdetéseket, mielőtt utcai a szemét lesz belőlük!

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!