2025.12.1. (hétfő)

Tipp és indíték

Tipp és indíték

Dátum:

- Addigra már kirúgtak a kéményseprőktől, amikor Gyula bá piásan legurult egy tetőről. Bár a temetésén a többiek azt mondták, nem a zuhanásba, hanem a két hét kórházi alkoholelvonásba halt bele. Mindenesetre a búcsúztatóján ugrott be, hogy ki kellene rabolni a Szapáry úti bankot - folytatta Ványai, miközben a Baross utca házait bámulta a kocsiból.

– Addigra már kirúgtak a kéményseprőktől, amikor Gyula bá piásan legurult egy tetőről. Bár a temetésén a többiek azt mondták, nem a zuhanásba, hanem a két hét kórházi alkoholelvonásba halt bele. Mindenesetre a búcsúztatóján ugrott be, hogy ki kellene rabolni a Szapáry úti bankot – folytatta Ványai, miközben a Baross utca házait bámulta a kocsiból.

– Temetésen nekem is ilyesmiken szokott járni az eszem – jelentette ki a kormánynál Gerzson.

– A Pelikán még megvan? Azt hittem, eldózerolták. Ide akartam mára szobát foglaltatni, de semmit nem találtam róla – mutatott Ványai a hotelra. – Gondolom, a sztriptíz bár sincs már meg az emeleten. Emlékszel Gerzson, amikor Palkó valami itteni táncosnőnek udvarolt, mi meg eljöttünk megnézni a félpucér csajt?

– Nem is mondtad, hogy sztriptíz bárokba jártál, miközben nekem csaptad a szelet.

– Anna! Ez akkor volt, amikor te éppen a nagy Szovjetunióban voltál nyelvi gyakorlaton, és titokban kellett tartani, hogy köztünk van valami. Mit mondhattam volna, amikor Gerzson, mint egy kiéhezett bika kimenőt kapott a rendőrtisztiről, Palkó meg benyögte, hogy hol dolgozik a nője? Bocs, Anna miatt nem mehetek. Meg egyébként is, akkor már harmadik hónapja dekkoltál Moszkvában.

– És mire hazajöttem, te szépen eltűntél. Kurvák és bankrablás, gyönyörű.

– Ne most kapjatok hajba! – Fékezett Gerzson a zebránál, mielőtt a Szapáryra kanyarodott volna.

– Mi a franc ez? Étterem lett az aluljáróból?

– Ványai ne tereld el a szót! Hazajöttem Moszkvából, azt hittem, karácsony után találkozunk, te meg sehol. Legalább egy üzenetet hagytál volna.

– Hogy bankot raboltam, ne várj? Az utolsó hetekben egy árva sort se írtál. Miattad is voltam már úgy nekikeseredve, hogy minden mindegy volt. Nem volt melóm, a haverjaim egyetemre jártak, a nőm, aki persze mindenki előtt szégyellt, valahol a nagy Szovjetunióban. Egyedül, pénz nélkül Szolnokon. Remek kilátások voltak. Ja! És megkaptam az értesítést is, hogy februárban bevonulhatok másfél évre katonának. Gondoltam, szarabb már nem lehet.

– Ez volt az indítékod a bankrabláshoz?

– Parkolj le, kérlek – szólt Ványai, Gerzson pedig azonnal beállt a Tünde elé. Ványai kiszállt és elgondolkodva bámulni kezdte a nyolcvanéves banképületet.

– Nehogy már elérzékenyülj! Végül is nem ezt a bankot raboltad ki.

– Gerzson. Nem érdekel, hogy hiszel nekem vagy sem. Innen vittem el ’89 karácsonyán kétszáz milliót.

– Engem is elvihettél volna – állta meg Ványai mellett Anna.

– Nem tudtam, hogy ráérsz-e, meg jönnél-e velem. Jöttél volna?

– Bandika. Ha tényleg kirámoltad a bankot, és menekülni akartál, akkor neked már csak egy bonyolult nő kellett volna a nyakadba, hogy egy hét alatt lebukj. Még mindig nem hiszem a sztoridat, de ha igaz, akkor okos döntés volt, hogy Annát nem vitted.

– Jöttél volna? – Nézett Ványai a mellette álló nőre, aki hirtelen egyáltalán nem hasonlított arra a lányra, akibe negyedszázada szerelmes volt. – Jöttél volna?

Anna megrázta a lehajtott fejét.

– Ha nem tudod, hogy bankot raboltam, akkor se?

Anna a fejét rázta.

– Volt már valakid?

Anna egyet bólintott, de nem nézett a mellett álló szakállas fickóra.

– Akkor meg mi a francnak kínzod? – Csapott a szolgálati autó tetejére Gerzson. – Elég volt a lelkizésből, meg a nosztalgiából. Porzik a májam. Nem akarok úgy meghalni, mint a tippadód, Gyula bá, tehát húzzunk a többiek után a Szigonyba. Bandika mellém ülsz a banketten, és folytatod! Mert azt már tudom, kitől kaptad a tippet, mi volt az indítékod, de a végrehajtást is részletesen el kell mondanod, ha nem akarod, hogy mindenkinek elmondjam, Anna az eltitkolt pasiját azelőtt felszarvazta, hogy nekünk bemutatta volna.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Apja lánya

- Megvan? - Kérdezte halkan Bán Béla, miközben a Tünde egyik asztalánál ülő lánya fejére csókot nyomott. - Még szerencse, hogy délelőttönként senki nincs ebben a cukrászdában.

- Amikor jöttem, épp egy feldúlt vörös nő viharzott ki az ajtón - felelte a lány. - Itt bent meg egy szomorú pasas ült. Valami titkos viszony érhetett talán véget. A pincérek rólunk is azt hihetik, hogy a vén kecske nyalogatja a sót.

- Ne légy ízléstelen!

- Te meg ne ködösíts tovább!

Dögcédula a Járműjavítóból

A MÁV Járműjavító Művelődési Házában, a Kőrösi úton kellett jelentkeznünk reggel nyolcig. Ugyanúgy több százan baktattunk az épület felé, mint pár héttel korábban, amikor Beatrice koncertet rendeztek ott. A rendőrök ezúttal is tömegesen sorakoztak az udvaron, pedig az invitálás alapján ez a buli nem ígérkezett olyan húzósnak, mint Feróék fellépése.

200 millió három-négy fordulóban

- Az a huszonöt évvel ezelőtti szolnoki bankrablás, amit a közgés osztálytalálkozónkon Ványai előadott, biztosan megtörtént. Ahhoz se férhet kétség, hogy Ványai benne volt, vagy tudott róla. És számomra az is világos, hogy annyira hihetetlen volt maga a rablás, hogy utána inkább sikkasztásként kezelték - mondta komoly arccal Csongor.

Erre inni kell!

- Kis László, jelentkezem - emelte homlokához jobb kezét a bokszából kihajoló, ezért székén kissé görnyedten ülő közlekedési rendőr, majd gyorsan észbe kapott, hogy civilben van, és inkább kezet próbálta nyújtani a holtsápadt Editnek. A Szigony szomszédos bokszából kihajoló, ugyancsak furán összegörnyedt nő csak azért nem zuhant a kövezetre, mert kivágódott a füstös kocsma ajtaja.