- Gyerünk, Bandi igyuk meg végre azt a jeges ouzo-t, mert felforrt az agyam a sok sikeres embertől meg a tökéletes családjaiktól - vágta hátba barátságosan Ványait Jozsó a Közgé földszinti folyosóján a 25 éves találkozó után. - A mesedélutánnak vége, jöhet a rögvalóság. Engem nem zavar, ha bankot raboltál vagy embert öltél. Mondjuk, hogy tiéd lett az Anna, aztán meg dobtad, az kicsit fáj.
- Szolnok kellős közepén nem lehet három napon keresztül bankot rabolni - fortyant fel Traktor. - Sem most, sem 1989-ben. Ráadásul 200 millió akár forintban, akár valutában akkor papírhalom, hogy azt feltűnés nélkül elvinni se lehet. Arról nem is beszélve, hogy az országból se vihetted ki. Bandika, kamu az egész.
- Az elmúlt huszonhárom és fél év első harmadát rettegésben töltöttem, a második harmadát végigbuliztam és dőzsöltem, majd miután a rabolt pénzzel együtt mindezek elmúltak, próbáltam jóvátenni mindazt, amit elszúrtam - foglalta össze életét Ványai, mert úgy tűnt, senki nem akarja neki elhinni a 200 milliós szolnoki bankrablást.
- 1989 karácsonyán, amikor mindenki a romániai forradalmat bámulta a tévében, én kiraboltam a Ságvári körúti OTP-t - kezdett az érettségi óta eltelt negyedszázad személyes történelmének ismertetését Ványai Bandi a Közgé földszint 18-as tantermében. Az egykori 4. d tagjai ugyanúgy hangosan röhögtek, mint pár perccel korábban az iskola lépcsőjén, ahol nagyjából ugyanez a mondat hangzott el.
A Baross utcai iskola jellegzetes lépcsője előtt ünneplőbe öltözött társaság gyülekezett az augusztusi délutánon. A kosztümös hölgyek körben állva puszilgatták sorra egymást, a rövidujjú inges urak pedig ügyetlen kézmozdulattal üdvözölték az újonnan érkezőket. Még akadozott a beszélgetés. Nehéz volt felvenni az öt-tíz vagy éppen huszonöt éve elvesztett fonalat.
