Akkor értem fel az aluljáróból a zsúfolt peronra, amikor a hetedikre befutott a reggeli intercity. A lábam elé néztem, nehogy az utolsó, hibás lépcsőfokon elessek. Aztán felemeltem a fejem, és mégsem volt mellettem a szerelvény, amit az előző pillanatban láttam. Összeszorítottam a szemem, mintha csak újra akarnám indítani az agyam. Léptem kettőt. Az elsőnél már hallottam a fémes fékcsikorgást, a másodiknál pedig ismét láttam az állomásra behúzó vonatot.
"11. nr. pont: A vállalat jövő évi kártyanaptára" - Hogy felélénkültek az elvtársak. Biztos, megint valami pucér nő kerül rá, mintha azt gyártanánk, közben meg csak azért kell, hogy henceghessenek vele. Otthon bezzeg egyik se meri megmutatni. Mit írjak erről a jegyzőkönyvbe? Mindegy, majd letisztázom. Utólag meg úgyis kozmetikázza az üzemi háromszög.
Egy orosz KGB tiszt, egy amerikai CIA ügynök, egy magyar belügyes és néhány összetört szovjet színestelevízió nézett szomorúan egymásra a szolnoki Ady Endre út és Ságvári körút kereszteződésében oldalára borult ZUK platójának ponyvája alatt. Brezsnyev vonata pár perce húzott ki a főváros felé a szolnoki pályaudvarról. A baleset helyszínén az volt az érdekes, hogy a közeli autókból kiugrálók nem a sérült sofőrhöz, hanem a platóhoz rohantak.
Az évek óta üresen álló belvárosi ház bontásához épp olyan hirtelen fogtak hozzá, mint ahogy be is fejezték. A markoló elállta az utcát, aztán egy napig tépte, szaggatta a régi házat, és hányta darabjait az elé tolató dömperekre. Cserepek, tetőlécek, festett faldarabok, gyűrött csatornák, ajtófélfák, padlódeszkák robajlottak a platókra. Estére már csak néhány kupac malteros tégla, törött kerítésdarab meg égnek meredő csőcsonk jelezte, hogy ott évtizedeken át lakóház állt.
Az első fehér kutyát Kostyány Mátyás helyeztette főtéri üzlete bejárata fölé. Szerencsét hoz. Mondogatta az apja, idősebb Kostyány Mátyás a faragott kutyáról, amit vagy húsz éven át kerülgetett a család a Gatyaülepen lévő házuk különböző helyiségeiben. Az öreg Kostyányné nem tudott vele megbékélni. Ahányszor útjába került az a fekete nyakörves kutya, mindig duzzogva hánytorgatta fel, hogy az ura mennyi pénzt engedett el miatta a semmirekellő, fiatal báró adósságaiból. Nem tette hozzá, hogy akkor már volt miből.
