Mészáros István – azaz Pulcher – Lift című darabja közel két órán keresztül nem egyszerűen lekötött, hanem teljesen beszippantott. Csak a szünetben meg a végén vettem észre, hogy nem egyszerű néző, hanem szinte a tízedik utas vagyok. Ez persze nem történhetett volna meg a rendező nélkül. Márpedig Molnár László egy pillanatig sem hagyja lankadni a figyelmet. Sőt, amikor éppen egy kicsit elidőznénk valamelyik poénnál vagy apró sztorinál, már robban is a következő. Amit kiválóan visznek színpadra a szerepeikben lubickoló, szinte kivétel nélkül elsőrangú alakítást nyújtó színészek.

Fel kell azonban hívnom egy nagyon fontos dologra a figyelmüket. Mielőtt belépnek a nézőtérre, szánjanak egy percet az előtérben lévő tárlóra és táblákra. Nekem csak a végén esett le a tantusz, hogy miért is olvashattam ott a zimbabwei dollárról. E nélkül is jól fognak szórakozni, de engedjenek az alkotók csábításának, mert az utolsó percek így válhatnak igazán frenetikussá.

A színlap szerint a Lift egy misztikus komédia. Szerintem viszont egy jó értelemben vett, vérbeli komédia. Nem az a fajta, amikor a térdünket csapkodjuk, majd kilépve a színházból töröl a memóriánk. Pulcher komédiája az az igazi színpadi csoda, amin először röhögsz, aztán ahogy beszivárog az agyadba, ledöbbensz. A megírt, színpadra segített és valóban eljátszott figurák olyan utat tesznek meg a két felvonás alatt, amitől nem szimpla nézők, hanem tényleg befogadók és feldolgozók leszünk.

Az első felvonás végén van Gombos Juditnak és Kertész Marcellának egy dialógusa, ami olyat üt, hogy alig bír felkelni az ember a székből. Gombos egy percben leperget egy elrontott életet, Kertész pedig szinte szó nélkül, csak az arcával és a kezében tartott cigivel lereagálja. Nem mondom, hogy emiatt mindenki próbáljon az első két sorba ülni, mert abból verekedés lesz, de le kell írnom: ezt a két színésznőt abban a jelenetben a lehető legközelebbről kell látni. De ugyanez igaz Dósa Matyi drogos fiújára is.

És van még egy nagyon fontos dolog, amit nem szeretnék szó nélkül hagyni. Van az elején két pillanata a darabnak, amikor elsőre összerándult a gyomrom, hogy elmegyünk olcsó nevettetésbe meg alpáriba. De nem! Karczag Ferenc néger liftkezelője az első rémisztő pillanat után olyan szépen épül fel, ami olykor Miss Daisy sofőrjét, azaz Morgan Freeman-t idézi.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de azt kell mondanom: ha mostanában színházba akarnak menni Szolnokon, akkor próbáljanak jegyet váltani a Szín-Mű-Hely idei első produkciójára.

(A fotók a színház honlapjáról valók)