2025.08.27. (szerda)

Vannak, akiknek ma is fáj

Vannak, akiknek ma is fáj

Dátum:

- Átnéztem a megyei napilap 1989 karácsonya utáni számait, az országos lapokat, de még a korabeli rendőrújságot is egészen 1990 márciusáig, de semmi nyoma annak, hogy a szolnoki OTP-t kirámolták volna - hadarta Csongor, miután beült Anna mellé a terepjárójába a Közgé előtt. - Szerinted eljön?

– Átnéztem a megyei napilap 1989 karácsonya utáni számait, az országos lapokat, de még a korabeli rendőrújságot is egészen 1990 márciusáig, de semmi nyoma annak, hogy a szolnoki OTP-t kirámolták volna – hadarta Csongor, miután beült Anna mellé a terepjárójába a Közgé előtt. – Szerinted eljön?

– Beszéltem Csilluskával, aki szerzett Ványainak a hétvégére szobát a Gardenban, és ma a repülőjegyét is átíratta szerdára. A találkozó után én tettem ki a tiszaligeti szállodánál, de hogy tegnap és ma merre járt, nem tudom. Ajánlom, hogy itt legyen, mert utalnak jelek arra, hogy volt valami disznóság – válaszolta Anna nyugodt hangon. – Találtam egy csajt, aki két évvel előttünk végzett a Közgében, aztán pedig évekig dolgozott a Szapáry úti fiókban.

– Hülyeség! Anna, Ványai 200 milliós bankrablásából egy szó sem igaz. Ha valóban eltűnt volna ennyi pénz a bankból, akkor minden korabeli újság ezzel lett volna tele. Átnéztem őket. Esküszöm, a magyar sajtó egyik legszebb időszaka, amikor mindenki oknyomozott, disznóságokat keresett, és meg is írta őket. Tényleg annyi pénzről van szó, ami már hiányzott volna.

– Szerintem hiányzott is – jelentette ki a nő, majd megnyomta a dudát, hogy a gyalogosan közeledő Traktor észrevegye őket.

– Szevasztok! Jutottatok valamire? – Kérdezte az ügyvédekhez méltó eleganciával érkező férfi, miután beült Csongor mögé az autóba.

– Nincs nyoma rablásnak – jelentette ki Csongor.

– Azt én sem állítanám, hogy bankrablás volt, de valami disznóság történt azon a karácsonyán, Szolnokon – nézett hátra Anna. – Az kérdés, hogy Ványainak volt-e köze hozzá.

– Jön?

– Elvileg Szolnokon van még, Csilluska átírta a jegyét.

– Biztos? – Nézett Annára az ügyvéd.

– Én vasárnap hajnalban láttam utoljára, nem volt időm szemmel tartani. Hívjuk fel.

– Tudjátok a számát? – Kérdezte Traktor.

– Mint valami maffiózók, úgy ültök ebben a fekete terepjáróban – rántotta fel röhögve az Anna mögötti ajtót Jozsó, amivel sikerült a bent ülőkre frászt hoznia. – Valami rosszban sántikáltok, ha így összerezzentek egy ajtó nyitódására. – A többiek hidegen tekintetéből azonban érezte, nincs itt az ideje a poénoknak.

– Tudod a Ványai számát? – Kérdezte Traktor tőle.

– Mert él még?

– Jozsó, nem lehetsz ekkora barom – kiáltott fel Anna. – Elmúltál negyven, próbálj már megkomolyodni. Nem tudjuk, Szolnokon van-e még Ványai. Felhívnánk, de nincs meg a száma.

– Jól van, nem kell mindjárt leordítani a fejemet. Egyébként nem tudom a számát. Az előző kérdésemet pedig egyáltalán nem viccnek szántam.

Síri csönd telepedett a terepjárójára, miközben Jozsó sértődötten egykori iskoláját bámulta, a többiek pedig először döbbenten rá, majd egymásra, aztán ismét az utoljára érkezettre néztek. De semmi, csak néma csend.

– Jozsó! Kedves barátunk – szólalt meg hivatalos hangon Traktor, akinek látszott a fején, hogy azonnal felrobban. – Megengednél egy kérdést?

– Parancsolj – válaszolta szenvtelenül a még mindig a Közgét bámuló Jozsó.

– Miért is kérdezted azt tőlünk, hogy Ványai András, egykori osztálytársunk éle-e még? Hiszen két napja együtt ittunk a Szigonyban. Történt valami azóta?

– Gőzöm nincs róla. Nem találkoztam vele az elmúlt két napban.

– Akkor mi a frászkarikáért kérdezted, ha nem viccből? – Üvöltött Traktor.

– Mert a vasárnapi ebédnél elmeséltem Ványai sztoriját a tesóméknak meg anyáméknak. És nem tudom, melyikőjük adta tovább, de vasárnap este már volt két kellemetlen vendégem, akik róla érdeklődtek. Aztán hétfőn hajnalban visszajöttek két öregebb fickóval, és még kevésbé voltak kedvesek. Szóval, lehet, hogy közel negyedszázada volt az a bankrablás, de még ma is van, akiknek az nagyon fáj.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az eltűnt városháza

Hétfő reggelre eltűnt a szolnoki városháza. Pontosabban a Kossuth tér és a Táncsics utca sarkán lévő telken nem maradt más, csak némi építési törmelék meg teherautó nyomok az elegyengetett, sáros talajon. És az a szakadozó borítású fémkerítés, amit még péntek délután húztak az épület köré. Nehezen derült ki, mi is történet az épülettel.

A fehér ridikül

A megáradt Tiszából kifogott gyönyörű, fehér ridikülömmel pont akkor léphetett a konyhánkba a sánta gátőr, amikor nekem kellett volna hazaérnem Szolnokról az utolsó busszal. Negyven évvel később persze már megértem az egyébként mindig nyugodt és türelmes apámat, hogy nem tudott felhőtlenül örülni, amikor a házunk előtt kiszállt rendőrautóból.

Ziles Zsolti

A jó kocsmák úgy őrzik a városi legendákat, mint a megfelelő helyen tárolt sör a hűvösét. Ha nem lennének, talán örökre elveszne Ziles Zsolti alakja is, aki a hetvenes években Szolnok nagy vagányának képzelte magát. Azt hitte, mindenki eszén túljár. Legtöbbször azonban csak annyira futotta, hogy ha a szolnoki kocsmák mélyén szóba kerül, még ma is röhögnek rajta.

Kereszt a név mellett

- Maga szerint Csaba túléli a balesetet? - Kérdezte Edit a fiatal rendőrt, akivel két ásványvíz mellett ültek a Tünde Szapáry utcai ablaka mögött. - Olyan nyugodt életem volt, amíg az a hülye Gulyás ne esett hanyatt.

- És Gulyás magától esett el, vagy valaki segített neki? - Nézett a férfi a meggyötört arcú nőre. - Magát is gyanúsíthatnák a gyilkossággal.

- Voltak pillanatok, amikor meg tudtam volna ölni Zolikát. Pedig tudja, milyen fantasztikus srácnak ismertük meg?