– Úgy ültök Pali bácsi előtt a korláton, mint annak idején egy húzósabb nap után – mosolygott Jozsó, miközben kezét nyújtotta a Közgé előtti kerítés korlátján gubbasztó két férfinek. A volt osztálytársak megvetően néztek rá, amitől zavarba jött. – Bocs, de nehezen viselem, ha fenyegetnek. Ennél rosszabbul csak a könyörgést tolerálom.

– Én meg azt, ha csak utólag vagy véletlenül mesélnek el nekem olyasmit, ami engem is érint – mordult rá a füredi kapitány, miközben dühösen dobta el cigarettacsikkjét.

– Csak jelzem, hogy itt tilos dohányozni – próbált Jozsó témát váltani.

– Hívjál rendőrt! Vagy, ha nehezen tolerálod, akkor szólj Toni embereinek – folytatta a morgást Gerzson. – Mi a pitliért nem mondtad, hogy már vasárnap délután felkerestek, és Ványairól érdeklődtek.

– Nem kérdeztétek?

– Jozsó! Tényleg az egykori iskolád előtt szeretnél elpusztulni?

– Várj! Mielőtt végeznénk vele, legalább azt árulja el, hogy honnan voltak olyan jól informáltak annak a gengszternek az emberei – kapcsolódott a beszélgetésbe Traktor, és látványosan rágyújtott egy cigarettára.

– A hülye sógoromtól.

– Jozsó! Nem könyvvitelből felelsz, hogy úgy kelljen mindent kiimádkozni belőled. Már Anci néni is arra próbált tanítani, hogy összefüggő történeteket mondjunk el. Legalább itt az iskola előtt tiszteld az emlékét – fújta egykori osztálytársára a füstöt Traktor.

– Most mit mondjak?

– Hogy mi köze ehhez a sógorodhoz – üvöltött Gerzson, mire a Baross utca esti forgalmában többen is a Közgé irányába kapták a fejüket.

– Eddig én se tudtam, hogy az a léhűtő alkalmanként dolgozik Toninak. Leginkább trógerol, meg biztonsági őr. A vasárnapi ebédnél anyámék hosszasan faggattak az osztálytalálkozóról, hogy kivel, mi lett. És persze jött a szokásos szöveg, hogy négy elcseszett házasság után nem vittem semmire, bezzeg a többiek. Erre eldurrant az agyam, és elmeséltem Ványai bankrablós történetét, meg hogy 24 év után, most mert először Szolnokra jönni. Így utólag már értem, hogy a sógorom miért lett olyan kíváncsi a részletekre. A desszertig se jutottunk, neki már telefonálnia kellett. Mire meg hazaértem, már a lakásomban vártak Toni emberei. Érti kapitány úr, a lakásomban! Pedig be volt zárva az ajtó. Letámadtak, és Ványairól kérdeztek.

– És ezt nekünk miért nem mondtad rögtön?

– Jozsó. Ha most azt mondod, hogy nem kérdeztük, tényleg oda ültetlek Vásárhelyi Pali bácsi mellé szobornak.

– Mert megfenyegettek, hogy kinyírnak, ha egy szót is szólok. El kellett mennem Ványaiért, és a lakásomra kellett volna vinni. Ott akarták még tegnap este elkapni.

– Miért nem vitted oda?

– Mert már nem volt a Gardenben.

– Megütöm – ugrott fel Gerzson a szögletes vaskorlátról.

– Mármint, nekik azt mondtam, hogy már kijelentkezett.

– És mi volt az igazság?

– A Garden medencéjéből rángattam ki, kissé még másnapos volt. Nem akartam vele kicseszni. Meg, hogy kényszeríthettem volna rá egy akkora darab embert, hogy jöjjön el hozzám. Gondoltam, legjobb út az egyenes, úgyhogy elmondtam, miért keresem, és hogy húzzon ki a slamasztikából, jöjjön el hozzám.

– Jozsó! Huszonöt év alatt azért sokat hülyültél.

– Miért? Csesszek ki egy volt osztálytársammal?

– Mert ő éppen, mit csinál velünk? Én összetörtem miatta a szolgálati autómat, Annát elrabolta egy gengszter, téged megvertek, ő meg azóta Korfun sütteti a seggét. Ki cseszett itt ki a másikkal?

– De nekem nem vág ilyen gyorsan az agyam.

– Az övé bezzeg vágott.

– Nem. Csak könnyes szemmel könyörögni kezdett. Mondtam, hogy nem bírom az ilyesmit. Megesett rajta a szívem, és felvittem Ferihegyre. De azt ígérte, hamarosan jelentkezik.

– És te elhitted?