2025.08.27. (szerda)

Végig a piros úton

Végig a piros úton

Dátum:

Az elmúlt évek egyik legjobb szolnoki fejlesztése a kerékpárutak kiépítése. Igen, azokról a piros kővel kirakott utakról van szó, amelyek néhol a járdába, néhol az úttestbe lettek beépítve. És amelyek használata sokak számára komoly kihívást jelent. Úgy a járdán, mint a nyeregben.

Megfigyeléseim alapján arra kell gyanakodnom, hogy vannak olyanok Szolnokon, akik több mint egy éve úgy érzik, vörös szőnyeget terítettek a lábaik elé. Ezért nem is hajlandóak máshol sétálni vagy gyalogolni – sőt olykor ácsorogni sem -, csak és kizárólag a kerékpárutakon. Persze az is lehet, hogy a vöröses szín még mindig sokakat vonz úgy, mint legyet a légypapír. És a világért sem szeretnének a szürkék, mármint a szürke kövek használói közé keveredni. Megengedő pillanataimban pedig azt gondolom, vannak, akik egyszerűen úgy gondolják, csak felújították és bővítették a járdákat, ám éppen nem volt egyforma színű kő, ezért hol szürkére, hol pirosra sikerült. A bringásokon meg nem is nagyon gondolkodnak, hiszen a kerékpáros vs. gyalogos párharc lassan évszázados hagyományokra tekint vissza a hazai járdákon.

A legviccesebb piroson járók azok, akik ha el is lépnek egy csendben vagy csengetve érkező kerékpár elől, a következő másodpercben, visszalépnek a kerékpárútra. Komolyan, mintha a szürke vagy sárga kő égetné a talpukat. Speciálisfaj, aki bár elengedi a bringást, azért jól hallhatóan, hangosan háborog egy sort, miszerint miért kell itt biciklizni, meg hova az a sietség. Az ultrák közé pedig azok tartoznak, akik a világért se engedik el a kerékpárost a kijelölt kerékpárúton. Mert, ahol ők állnak, az a hely az övék, és szinte várják, hogy küzdjön a drótszamaras.

Persze vannak helyek, ahol nem egyszerű a kétlábúak és a kétkerekűek együttélése. A buszmegállók környéke a buszok érkezésekor kicsit olyan, mint a szerencsejáték: vagy van csattanás vagy nem járt éppen ott bringás. Félelmetesek azok a szűk helyek is, ahol a szabvány szélességű kerékpárút mellett szinte becsúszott az épületek alá a járda. Ilyen helyeken nem elég a figyelem, toleranciából és empátiából is kell egy nagy adag ahhoz, hogy mindenki mehessen a maga dolgára.

Nem akarok igazságtalan lenni. A kerékpárutak használatát a bringásoknak is tanulniuk kellene. Először is, hiába van valahol a bringaút kiépítve, az sehol sem tévesztendő össze a versenypályával. Különösen nem a belvárosban, ahol nemcsak bóklászó, figyelmetlen gyalogos tűnhet fel, hanem lassabb, vagy szemből bizonytalanabb bringás kolléga is. A csengő pedig nem olyan, mint az olaszoknál a duda, hogy azt hallatva majd megoldódik minden előttünk. A bicikliút nevéből szerintem egyértelmű, hogy nem az autópálya kétkerekű megfelelője, és kivétel nélkül a kétirányú közlekedést szolgálják. És attól, hogy valaki szuper bringával, biciklisnadrágban, fekete napszemüvegben teker, még nem szerzett plusz jogokat magának.

És, hogy autóból nézve is mondjak valamit. Ha már elkészült ez a rengeteg, tényleg remek kerékpárút, akkor azt tessék használni és ne az utat. Mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor a kerékpárúttal párhuzamosan teker valaki a Baross úton, vagy Szanda felé a 442-esen. Lehet, hogy ők azok, akik gyalogosként a kerékpárúton szédelegnek, mert valamilyen okból nem értik, mire is szolgálnak azok a széles piros csíkok?

Olykor szórakoztató, máskor meg félelmetes nézni ezt a tanulási folyamatot. Aminek gyalogosként, bringásként és autósként is részese vagyok. Így néha elbambulva én is a piros úton szédelgek, máskor meg két keréken ugyanott száguldok, vagy a volán mögül elképedve nézem, miket csinálnak mások. Végig a piros úton.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ötévesek lettünk

Öt éve indult a blogSzolnok, amiről hiúságom okán, szubjektív módon emlékezek most meg. Voltak nagyratörő elképzeléseim is az önünneplésre, de azok, elsősorban idő hiányában, a meg nem valósult ötletek dossziéjába kerültek. Így maradt az öt év, öt alapvetés.

Füstszűrő nélkül

Ismét vonatos, MÁV-os bejegyzés következik. Ami persze elsősorban a szolnoki állomásból táplálkozik, de talán általánosításra is alkalmas. És nem arról akar szólni, hogy a dohányzókat még jobban alázzuk meg. Inkább arról, hogy csak olyan szabályt hozzunk, amit kedvünk van betartatni.

Elvirágzott

A nyár végérvényesen kezdetét vette azzal, hogy sajnos véget ért az idei Tiszavirág Fesztivál. Ami az én szememben ismét olyan volt, hogy van miért várni a következő nyár elejét. A forgatagban hol sodródva, hol egy tányér fölül nézelődve, levontam magamnak néhány szubjektív tanulságot.

Kinek a győzelme?

A 33 évet élt "szép Tisza-hidunk" a mederben feküdt, a 35 éves vasútállomásunkból torzó lett, Szolnok lakossága megtizedelődött, a házainak jelentős része elpusztult, az egyik megszálló hadsereg helyett másik érkezett. Valahogy így köszöntött Szolnokra a második világháború vége, a győzelem napja.