A róla elnevezett színházunk sarkánál álló szobrának arcát valakik összekenték, kezébe használt zsebkendőt gyűrtek. Így most Szigligeti Ede maszatos orral, szakállal és hajtókával, szemetet szorongatva tekint a színházba érkezőkre, a Szolnokon járókra. Arcpakolása olyan, mint a megkötött gipsz, nem tudom, kinél lehetett ilyen kéznél. Miként azt sem értem, mi volt ebben a jó. Sem Szigligeti, sem a szobor alkotója, sem a város normálisabb része nem ezt érdemli!

Még emlékszem a nyolcvanas évek közepén azokra a vasárnap délutánokra, amikor a Petőfi Rádió sorolta a hétvégi eredményeket, és ilyenkor a Szolnoki Cukorgyár focicsapatáról is említést tettek. Ez akkoriban volt, amikor a cégek közjólétébe - a profit maximalizálás helyett - még belefért egy pálya építése, majd a csapattal együtt a fenntartása. Az én gyerekeim majd a pályák helyén létrejött kaszálókról mesélhetnek.

Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.

Nem voltak védettek, sőt talán helytörténeti jelentőségük se volt túl nagy. Nekem mégis hozzátartoztak a József Attila lakótelephez és a Bálvány utcához, mert egy kicsit a környék jó fél évszázaddal ezelőtti születésére emlékeztettek. Miért volt "Jubileum" a lakásszövetkezet? Egyáltalán mi az a lakásszövetkezet? És ki volt Dr. Csanády, és miért nem viseli már a körút a nevét? Sorolhatnám a Szövterves kérdéseket is, de már nem nagyon fogunk feltenni ilyeneket. Mert két táblával kevesebb emlékeztet. Kár, hogy a hungarocell szörny ezeket is megette, és nem volt senki, aki eltette volna őket, mint Szolnok múltjának egy parányi darabját.