Három vitrin árválkodik a félig-meddig üres Aba-Novák Kulturális Központ és a lassan-lassan épülő Agóra Terminál között. A maguk nemében XX. századi művészeti alkotásoknak is tekinthetjük őket, amelyekben a semmi - vagy a képzeletünk szüleménye - állítható ki. Ha nem emlékeznék arra, hogy ezek egykor kirakatok voltak, akkor sikítva kérdezném: ez mi? Így viszont tudom: múltunk egy érdekes emléke - porladóban.

Az évek óta pusztuló, egykori Tüdőkórház főbejárata mellett enyészik el ez a míves zászlótartó. A munkás, paraszt és értelmiségi összefogást szimbolizáló középső alkotás felett talán a poraiból mindig feltámadó, Szolnok címerállatának választott pelikánt láthatjuk. Törött szárnnyal. Ami sajnos a volt tüdőkórház előtt arra is utalhat, hogy bizony van, ami Szolnokon ma csak legenda.

Aki dolgozik, az hibázhat. Mondjuk, nem tudom, hány táblát kellett ahhoz benézni, hogy egy kamion az Árkádig navigálja magát. És vajon mi lehetett a cél? Hány nagysúlyú teherautó számára tilos úton hajtott keresztül addig? Vagy nem a kamionos hibázott? Nincsenek kint táblák? Vagy nem jól láthatók? Vagy esetleg van olyan vállalkozás Szolnok belvárosában, amelyik a kamionos szállítást is megengedheti magának? Ja! Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Az üzlet, a személyes haszon mindig felülírhatja a köz érdekét.

Tudom én, hogy nehéz egy ekkora épületnek új funkciót adni. Értem én, hogy rengeteg pénz kellene csak az őrzésére is. És persze nem tudom, ma kié ez a lassan 90 éves, legendás épület. És persze nem értem azt se, hogy ha már nem is történik vele semmi, miért kell pusztulni hagyni. Újra és újra siratjuk.