2025.12.1. (hétfő)

Sgrafitto mellett kávé

Sgrafitto mellett kávé

Dátum:

Aki a Kossuth téren nem bezár, hanem nyit, annak illik támogatni a vállalkozását. Aki ráadásul egy régi, csak nekünk, szolnokiaknak fontos faliképet nem levakartat, hanem felújíttat, arra érdemes odafigyelni. Hogy miért lett Centrum a Múzeumból, nem tudom. De a Centrum Kávézó is vállalható.

Sokszor elsirattam már a többre érdemes Kossuth tér évek óta üresen álló üzleteit. Leginkább azért, mert egy tér nem attól lesz élő és a helyiek számára fontos, hogy uniós pénzből átalakítjuk. Még akkor sem, ha kifejezetten jó ötletek alapján sikerült a város főteréhez hozzányúlni. És attól sem, ha a városi rendezvények egy részének a térre terelésével sikerül egy-egy hétvégére pezsgővé tenni a helyet. Egy szép közterület akkor lesz az év 365 napján valódi városi tér, ha ott élő, működő üzletek – nem kínaiak és használtruhásak – és kávézók vannak.

Ehhez pedig három dolog kell. Esetünkben óhatatlanul olyan várospolitika, ami ösztönzi a vállalkozók tartós megjelenését a téren, de bünteti azokat a befektetőket, akiknek megéri évekig zárva tartani egy-egy bérleményt. Másodjára olyan vállalkozók, akik türelmesek, van fantáziájuk, és mondjuk a Kossuth tér esetében nemcsak magukra gondolnak. Ugyanis ez a tér és szűkebb környezete pontosan ugyanúgy működik, mint egy pláza: sok mindent közösen kell kitalálni. Harmadrészt pedig kellenek olyan helyi polgárok, akik nem elsiratják a helyit, miközben a multikhoz járnak, hanem olykor egy 300 forintos kávéval vagy teával örömet szereznek maguknak, miközben a helyi vállalkozót is támogatják.

Nem tudom, a fenti háromból mennyi van meg a Múzeum étterem helyén nyílt Centrum Kávézó esetében. A magam részről a kávén és a teán is túl vagyok már, és még szurkolok is a befektetőnek. A hely ugyanis alapvetően rendben van.

Kezdjük azzal, hogy Szolnok legnagyobb sgrafitto képe mellett kávézhatunk. Ludmány Ottó Kompozíció című vakolatképe valamikor 1962-ben készült, abban az évben, amikor a Kossuth tér új lakóházát, földszintjén a Múzeum étteremmel átadták. A képet a rendszerváltás után elfalazták, majd az előző bérlő 2007 körül kibontatta, a mostani pedig egy kicsit még fel is újíttatta. Ezzel pedig a város egyik legérdekesebb belső terű kávézóját hozta létre. Amihez persze az igényes bútorzat is sokat hozzátesz.

A kávézó kínálata és árai is elfogadhatóak. Nem! Az árra a kibírható kifejezés is használható. A felszolgáló kedves és közlékeny, a reggeli újságok rendben lévők, a kávé minőségi és finom, és még a zagyvarékasi cukrászdából származó sütemények is jók. Szóval, minden adott ahhoz, hogy a Kossuth tér sarkán egy újabb vállalható kávézónk legyen.

Amihez persze mi, vendégek is nagyon kellünk. A Centrum Kávézó nyitása után szűk két héttel azt lehet mondani: az új hely sorsa rajtunk múlik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szapáry úti gyönyör

Úgy látszik, a Szapáry úti óvoda melletti ház kis üzlethelyiség vonzza a nosztalgikus ízeket. Harminc évet repülök vissza az időben, ha a nyáron megnyílt Pleasure Islandban gofrit rendelek. Az édesszájúak és a fiatalok körében legendává válhat, ha nem hagy alább a lelkesedés.

Ebéd másik dimenzióban

Eláruljam, hol van Szolnokon az az időkapu, amelyen a gasztronómia másik dimenziójába lehet átlépni? És, akkor lehet, hogy legközelebb nekem nem jut hely. Vagy ne, és akkor rettegjek attól, hogy ez a csoda nem marad életben Szolnokon? Dilemma egy hihetetlen hely miatt.

A limonádé is jeles

Amikor a hó ropogott a talpam alatt a Kossuth téren, mindig arra gondoltam, akkor jön el az igazi tavasz, ha a Campus Café előtt újra kinyílnak a napernyők, és ismét lesz kedvem inni a limonádéjukból. Megtörtént. Már nem is egyszer. És nem csalódtam.

Jazzkedvelő

A hideg baracklevesük nyári csemege. A csontlevesük gazdag, aranyló, majdnem, mint otthon. A zellerlevéllel bolondított burgonyakrém levesük elképesztően ötletes. Ahogy a Kékszemű mondja: igényesek tálalásban, kiszolgálásban és a konyhában. Engem csak a cigi füst zavar.