Augusztus utolsó napjai óta kimondhatjuk, hogy az elmúlt néhány évben Szolnoknak lett három egyedülálló, sőt fantasztikus köztere. Az egész kezdődött a Kossuth tér megújításával, amin lehet fanyalogni, meg a korábbi kinézetre szebbként hivatkozni, a magam részéről mégis azt gondolom: egy város főterének valahogy így kell kinéznie. Aztán pár évvel később, az ugyancsak sokat kritizált, ám mára a város életében nélkülözhetetlenné lett Tiszavirág hídnak köszönhetően teljesen új formát és arculatot kapott a Tiszai hajósok tere. Amibe ugye nehéz belekötni, mert egy több évtizedes dzsumbuj és koszos parkoló helyén épült. Másfél héttel ezelőtt pedig végre visszakaptuk a Hild teret, ami az Agórának köszönhetően teljesen új szerkezetű lett.

Szóval van Szolnoknak három fantasztikus tere, amelyek magukban csak sima közterületek lennének, ám ha programokat és eseményeket szerveznek oda, akkor valódi közösségi terekké válnak. A kérdés tehát most már csak az, hogy ennyi lehetőséggel képes-e élni a város, megtudjuk-e élettel tölteni ezeket a tereket. Ráadásul úgy, hogy a szervezett programok oldalvizén a hétköznapokban is maradjon valami élet ezeken a helyeken.

Ebből a szempontból az ezen a hétvégén rendezett Régi idők terével nem igazán tudok mit kezdeni. Azzal együtt sem, hogy a térre hozott attrakciók nagyon nagy része újdonság és kuriózum volt Szolnokon. A régi fotós a fejtámaszával, a kalapdobáló a Sztálinra hasonlító figurájával, a két hölgy által bőröndből előadott cirkusz, a kovácsmester és a különleges játékok is mind teljesen rendben voltak. Azzal együtt, hogy az egésznek volt egy kicsit olyan hangulata, mintha csak egy nagy játszóház – kicsiknek és kisiskolásoknak – települt volna a Kossuth térre. Ahol persze voltak szülő megőrző programok is – mint a már említett régiségesek -, ám ettől az egész olyan volt, mint egy nívós, plusz gyereknap. Egy kis kárpótlás amiatt, hogy egy hete már suliba meg oviba kell járni.

Tudom, hogy ez egy májusban elmaradt program pótlása volt. Ám azt hiszem, hogy májusban se nagyon értettem volna, hogy mi is ennek a programnak a célja vagy a helye a város életében. Mert ugye a Kossuth tér múltjához vagy mai hétköznapjaihoz sok köze nincs. Nem kapcsolódik semmihez, csak lóg a levegőben. Holott, ha a városi gyereknap, vagy éppen a Szolnoki csata, netán a város napjának kiegészítő rendezvénye lenne, akkor lehetne vele mit kezdeni. És akkor nemcsak annak a két fél napnak szólna, amikor egyébként sokakat kicsalogatott a térre.

Van három remek, közösségi programokra alkalmas terünk. Csak valahogy ki kellene találni a funkciókat, hogy melyiknek mi a szerepe, és hol, mikor, mit és miért rendezünk.

Szó se róla, nem bánnám, ha a Kossuth tér szinte minden hétvégén régi idők terévé változna. Mondjuk igazi, múltat idéző, messze földön híressé váló piaccal. Ami vendégeket vonz a tér nagyteraszos kávéházaiba és cukrászdáiba, amelyek a szombat-vasárnapok bevételeiből kihúzzák a szűkösebb hétköznapokat. Sőt, a hétvégi piacok miatt igényes portékával megtöltött üzletek is nyílnak az évek óta üres helyiségekben. És, ha mindeközben a gyerekek szórakoztatásáról vagy éppen megőrzéséről úgy gondoskodnak, mint a Régi idők terén, akkor majd értem, mit keres a Csúzlizda a városháza kapujában.