Úgy tűnik, a Tiszai hajósok terén új múzeum vagy kiállítóhely nyílik. Az a döntés születhetett, hogy a tér különböző oszlopain őrzi meg a város a parkolólezárásokat beharangozó plakátokat. A praktikus ötlet révén könnyen visszaemlékezhetünk majd az év fontosabb eseményeire. A hamarosan komoly díjakkal elismerendő ötlet gazdái közben figyelnek arra, hogy a téren másfajta - például ellenzéki - tacepaók még véletlenül se maradjanak az oszlopokon. De az is lehet, hogy bizonyos dolgok csak addig fontosak, amíg megtörténnek, költségvetéssel bírnak, utána felejthetők.

Ha vendégünk van Szolnokon, és valamilyen oknál fogva a város régi házait is meg akarjuk neki mutatni, legyünk óvatosak! A Szapáry úti Fodor Dániel-féle Nemzeti szálló ugye kihagyhatatlan, de inkább csak a tetőre és a földszintre koncentráljuk, vagy csak egy futó pillantást vessünk a gyönyörű épületre. Az emeleti homlokzat, az ablakok és a vakablakok ugyanis nem egy város és egy néhai korzó díszei. Bár a lassan épülő guano-torony egyszer talán valami természetfilmbe is bekerül.

Nem először teszem fel ezt a lemezt. Autóval lehetne a járdán parkolni? Motorkerékpárt lehetne a zebra előtt keresztben hagyni? Építőanyagot lehetne bárhol lerakni? Kerékpárokkal bele lehetne rondítani hasonló módon a városképbe? A környezettudatosság és a mikromobilitás nevében viszont lehet kuplerájt csinálni Szolnokból. Tudom, a használók. A döntéshozók és az engedélyezők semmiről se tehetnek. Az is régi lemez, hogy mitől is bűzlik a hal?

Emlékezni szép dolog. Megemlékezni is. Ünnepélyesen koszorúzni is. De aztán elfelejteni, hogy pár hónapja hol jártunk! A koszorúk meg száradjanak. Emlékeztessenek arra, hogy milyenek vagyunk. Feledékenyek? Önzők? Képmutatók?