Nem ipari műemlék. Nem közpénzből épült. Lehetne magánügy is. De Szolnokon a megszűnő és tervszerűen elbontott cukorgyár még évtizedekig közügy lesz. Mert munkát adott.

Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú? Mert a neved szolnoki koszorú? Mert a helyed négy és fél hónappal a használatod után, a veled megkoszorúzott park bokrai alatt van? Nem vigasztal, hogy ez minden évben így történik Szolnokon? És az sem, hogy a város emlékműveinek tövei tele vannak hozzád hasonló, több hete-hónapja elszáradt, méltatlan koszorúkkal? Közös szégyenünk, hogy ünnepélyesen koszorúzni tudunk, de valóban, egy-egy ünnepségen túl emléket ápolni még nem.

Vannak hirdetőoszlopok, számtalan alternatív hirdetési felület, újságok és ezer más hely, ahol kulturáltan lehet reklámozni. Városképileg is elfogadhatóan. Rosszindulatú a következő kérdés: Kit kellett meggyőzni ahhoz, hogy Norbinak ezt is lehessen? Korlátokat kivágni! Undorító táblát lebetonozni! Gyalogosokat kitakarni. Ebben a városban bármit ki lehet tenni az utcára?

Március közepéig díszelgett ez a plakát a városban. Mire emlékeztetett? Egy vitatható döntésre? Egy régi rádióra? A reklámpiac összezuhanására? Vagy csak egy csipetnyi médiamúzeum volt a város közepén...