Végre megszépült a vasútállomás előtti tér. Csodálkoztam is volna, ha nem jön valamelyik közműszolgáltató, akinek a munkák befejezése után jut eszébe feltúrni az egészet. Gondolkodik itt valaki?
Az Árkád épületét se kiköpni, se lenyelni nem tudja a város, azaz egy megoldatlan problémahalmazként díszíti a város közepét. A hátsó üzletsorokhoz vezető folyosó pedig maga a bűzölgő ocsmányság. Magánterület? Magán gond?
Mármint ennek a szép régi lámpatestnek az alja a Hősök terén, az SZTK előtt. Ahogy elnézem, a benne lerakódott szemét, levelek vagy fészek lehetett a lecsúszás oka. Világítani így is világít, maximum a szépérzékünket sérti. Ebben meg nem vagyunk egyformák. A lámpa gazdájának a szépérzéke biztos, a búrával együtt csúszott le.
Valamikor a kilencvenes évek elején ebben a Somogyi Béla utcai épületben is működött az Ifjúsági Iroda. Azt hiszem, ez a harmadik helye volt a 80-as években alapított, nagyszerű helynek. Ez a jobb sorsra érdemes ház - oly sok szép szolnoki épülettel együtt - lassan másfél évtizede áll üresen és pusztul feleslegesen.
A tavaszi szél majd széthordja. Szembe, szájba, fülbe. A tavaszi eső majd elmossa. Cipőn, nadrágszáron sárként visszük tova. Bő egy hónapja a kiskunsági homokhátságot megszégyenítő állapotban van a Hild tér, miután elbontották a jégpályát. Félmunka. Jól van az úgy. Lszrm. Nehogy már mindent a vállalkozónak kelljen megcsinálnia. Oldja meg a város a közösből. Ha Szolnokon ezt így lehet, akkor így is kell. Egy üzlet csak addig fontos, amíg pénzt hoz. Reméljük, a következő szezonra is leszerződtek már a jégpálya üzemeltetőjével!