Épülhetnek a városban szép és kellemes közösségi terek, ha az igénytelenség használhatatlanná teszi őket. A Tiszaparti gimnázium előtt, a sétány előtti ülő-lépcső napok óta ilyen, Szombaton már összetört üvegeket kellett kerülgetni rajta, vasárnap pedig szinte minden lépcsőfok be volt terítve törmelékkel. És hétfőre is ott maradtak. Akik összetörték az üvegeket, nem fogják eltakarítani. És azt se gondolnám, hogy az ott ücsörögni vagy napozni vágyóknak kellene seprűt ragadniuk.

Lehet humor, lehet street art, lehet kedves fricska vagy ordenáré szemétség az egykori pártház mögött álló - térdelő - Ivó lány kezébe törött poharat rakni. Avagy mindez lehet a belvárosi átmulatott éjszakák jelképe, üzenete, összefoglalója vagy a bulikból kimaradó városlakók képletes képen törlése. De nem lehet csak egy törött pohár, meg egy szobor, meg egy város külön-külön!

Minden tiszteletem és elismerésem a szolnoki rotarysoké. De! Ha már a város egyik legszebb parkjában ültetett emlékfa mellé kis táblát is helyeznek, nem lehetett volna előbb átolvasni? Vagy, ha már nagyon sietni kellett, és az eseményig nem lehetett javítani, másnap nem kerülhetett volna egy hibátlan a helyére? Vagy nem tűntek fel a hibás ékezetek, a rossz helyen lévő vessző és felesleges b betű? A Facebook posztok erre utalnak. Tiszteletem jeléül szívesen kifizetem a javított táblát, ha hajlandóak a cserére.

Három vitrin árválkodik a félig-meddig üres Aba-Novák Kulturális Központ és a lassan-lassan épülő Agóra Terminál között. A maguk nemében XX. századi művészeti alkotásoknak is tekinthetjük őket, amelyekben a semmi - vagy a képzeletünk szüleménye - állítható ki. Ha nem emlékeznék arra, hogy ezek egykor kirakatok voltak, akkor sikítva kérdezném: ez mi? Így viszont tudom: múltunk egy érdekes emléke - porladóban.