Már állt a XIX. század végén is. A fejlődő, városiasodó, polgárosodó Szolnok egyik jelképe volt a Városi Kaszinó. Aztán a múlt század közepén Úttörőház lett belőle, szerintem sokaknak okozva kellemes perceket. A nyolcvanas évek közepe óta Technika Háza. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára. Fennállásának 12. évtizedében nem nevezném Szolnok díszének. De miért?

Vagy egyszerűbb, ha csak magunkkal törődünk? Tudom, Szolnok belvárosában az új társasházak építésénél nem szempont a hosszabb-rövidebb időre megálló autók elhelyezése. Ebben az esetben is olyan rövid a kocsibeálló, hogy ha a fal és az autó között a gyalogosoknak is helyet hagytak volna, akkor a furgon vége lelóg az autóútra. Mit lehet tenni? Babakocsival és kerekesszékkel irány az úttest! Gyalogosan pedig libasorban, hasat behúzva, a falnak simulva folytatódhat a séta. Persze máshogy is lehetne.

Tisztelem azt, aki dolgozni akar. Azt meg pláne, aki a munka lehetőségét is maga teremti meg. Azt pedig elismerem, hogy kezdő vállalkozóként drága dolog hirdetni. Mindezekkel együtt nem vagyok biztos abban, hogy egy olyan vállalkozóra bíznám a kertem gondozását, aki a hirdetését fákra szögezi fel. Nem egyre! Az egész város tele van az ilyen plakátokkal.

Ültess egy fát, és nem éltél hiába. És, aki kitör egy fát? Vagy négyet? Mint például az Aradi tizenhármak kopjafái közelében. Miért?