Hogyan vigyázhat a gyanútlan gyalogos, aki a járdán sétálva, egyszer csak ezt olvassa egy szolnoki falon? Menjen át a túlsó oldalra. Vegye fel a lassan nélkülözhetetlen munkavédelmi sisakot. Sétáljon inkább az úttest közepén, mert az autók között biztonságosabb. Szaladjon, hátha el tud slisszanni két lehulló vakolatdarab között. Bízzon a jó szerencséjében, hogy még nem most, nem oda, nem rá. Ne menjen ki az utcára. Végül is élni veszélyes. És még el sem kezdtek a tetőn dolgozni.

Nem jó érzés mostanában a 4-es főúton átvezető kerékpárút, belvároshoz legközelebb eső alagútjában kerékpározni. Ugyanis újra ott az a jel, ami néhány évente itt-ott feltűnik Szolnokon, és nem sok jót jelent. Nem volt nálam festék vasárnap este, nem tudtam lemázolni. Meg nem is szeretnék rongálásos kabátlopásba keveredni. És talán van gazdája is annak az alagútnak, aki esetleg előbb-utóbb csak észreveszi, hogy feltűnt ott az a jel.

Sajnos nincs abban semmi különös, hogy a lomtalanítás nyomai ugyanolyan lassan tűnnek el Szolnok utcáiról, mint tél végén a kidobott karácsonyfák. Mert valami későn került a ház elé. Mert széttúrták a halmokat. Mert a szállítók is belefáradtak. Mindegy is, miért. A nyomok hetekig, hónapokig állítják ki rólunk, szolnokiakról - mindannyiunkról - a szegénységi bizonyítványt.

Bő száz éve a város egyik legfelkapottabb találkozóhelye volt. Ma Szolnok egyik szégyenfoltja a Szapáry utcában álló Grand Hotel. Megmenthetné valaki! De addig is érdemes lenne rá vigyázni.