2025.12.3. (szerda)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

A Nap is úgy ment le

A két kezével építette azt a szandai házat. Még utca sem volt, amikor kimérték az apró templom mögötti szántót, és a papa meg a mama fiatal házasként vettek egy darabkát belőle. A nagynéném, az első gyerek, talán két éves lehetett. Ma sem értem, miért Szandát választották, mikor előtte Szolnokon laktak, és utána is egész életükben a városban dolgoztak.

Egykori februárok: Három premier

Bánk bán, Lear király, Két úr szolgája. Szolnoki színházi bemutatók hetven, hatvan és ötven éve. Lelátó a Damjanich uszodában, vegyipari szakközépiskola, országos cukoripari kutatóintézet. Három év, három terv, ami máshogy valósult meg. Egykori szolnoki februárok a megyei lap cikkei alapján.

Farsangi lakmusz

Egy városról sok mindent elárulnak a saját ünnepei. Nem a koszorúzások meg a hivatalos megemlékezések, hanem azok, amelyeken a helyiek valamit valóban együtt ünnepelnek. Van Szolnoknak ilyen? A farsang idénre már elmúlt, nekem mégis a farsangról jutott eszembe a lakmusz.

I. Géza a Domus felett

A Köztéri veszteséglista című cikkben szerepelt 9 éve Bokros László 1975-ben készült sgrafittoja, aminek sorsa a néhai Domus bezárása miatt volt bizonytalan. Az épület tavaly év végén élelmiszer áruházként újra kinyitott, így a város 900 éves évfordulójára emlékező alkotás ismét látható.

Hétköznapi délután

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mellékelt képen nincs semmi különös, csak egy szokásos hétköznap délutáni pillanat a 442-es főút szandaszőlősi átkelési szakaszán, tulajdonképpen a város Kertész utcájában, valamikor fél négy és négy óra között. Mondhatnánk: nem kell olyankor arra járni, vagy nem kell autóba ülni. Meg azt is, hogy nem a Csáklya úti Tisza-híd a legfontosabb, hanem a szandai elkerülő. Sokkal fontosabb, mintsem ismét csak kampányhazugság legyen belőle!

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img