Kiborultunk, amikor messziről nyakunkba engedték a ciánt. Azóta minden évben megfogadjuk, hogy óvjuk a Tiszát. Hát, az árvíz hozadéka nem ezt mutatja. Mert az ártéri fákon felakadó szemét nem messziről meg távolról jön! Nem! Ez mind Kisköre alatt a folyóba került mocsok. Ha más szennyezi, az fáj. Ha, mi, akkor az a kultúránk része?

Nem szeretném tudni, hogy milyen előzmények után került egy tucat férfinadrág a Mátyás király úti házsor előtti egyik fára. Mivel még nincsenek levelek, a gatyák jól láthatóan lógnak és lengedeznek több emelet magasságban. Nem tudom, kié voltak a gatyák. Azt se, kié a fa. Így tippem sincs, meddig tartoznak össze. Ha sokáig, akkor faraghatunk erényt belőle, és hirdessük, Szolnoknak gatyafája is van! Ami felhívja a figyelmet a családon belüli konfliktusok veszélyeire?

Augusztus 20-án készült ez a kép a Kossuth téren. Még a délutáni nagy buli, és az azzal járó szemét előtt. Amivel csak azt szeretném jelezni, hogy Szolnokon nem nagyon működik a közterületeket takarítása. Így a péntek és szombat esti nyomok hétfőig várják sorsukat. Értem én, hogy munkaidő. De hát a turizmus nem igazodik ahhoz. Sőt, a szolnokiak többsége is talán inkább hétvégén ér rá sétálni. És nem feltétlenül szeret szemétben gázolni.

Különleges street art alkotás díszítette néhány napig a Református templom előtti útszakaszt. Az ismeretlen művész, Bringatorzó című szobra azt a pillanatot ragadta meg, amikor a kiöregedett drótszamárra már senkinek sincs szüksége, és eldobják, mint a kivert kutyát. Csonkán, sántán, megbántva mutatja az elmúlást. Vagy lehet, hogy nem is szobor volt?