2025.12.1. (hétfő)

Gyárkép

Gyárkép

Dátum:

Talán csak a naponta arra járók vagy a valami miatt a gyárhoz kötődők tudják elsőre megmondani, mi látható ezen a grafikán. Nevessenek ki, de gyerekként büszke voltam arra, hogy ott lakom, ahol a TOMI-t gyártják.

Talán csak a naponta arra járók vagy a valami miatt a gyárhoz kötődők tudják elsőre megmondani, mi látható ezen a grafikán. Nevessenek ki, de gyerekként büszke voltam arra, hogy ott lakom, ahol a TOMI-t gyártják.

Veszprémi Endre grafikáját a blogSzolnokon korábban már bemutatott 900 éves Szolnok című, minden bizonnyal kis példányszámban megjelent albumban találtam. Csak emlékeztetőül: az album a város alapításának évfordulójára jelenhetett meg, és az elmúlt kilenc évszázad fejlődését lett volna hivatott reprezentálni. Ehhez képest egy régi vár metszet másolatán és néhány csendéleten kívül az 1945 utáni fejlesztések eredményeit mutatta meg. Neves és keresett mesterek képein. Így például a Tiszamenti Vegyiműveket.

Veszprémi Endre egyébként a Képcsarnok Vállalat megbízásából 1971 és 1985 között készített rézkarcokat, többek között Szolnokról is. Így ne lepődjön meg senki, ha valamelyik irodaházban, közintézményben, esetleg ezek raktáraiban találkozik egy-egy grafikájának vagy rézkarcának a számozott másolatával. Akár a TVM-et ábrázoló rajz is felbukkanhat az említett albumon kívül máshol is.

A hetvenes évek elejére gondolva, vitathatatlan, hogy az előző évtizedek fejlesztéseinek egyik legjelentősebb teljesítménye a vegyiművek volt. Tegyük hozzá, hogy helyét már egy 1939-ben elfogadott városrendezési terv meghatározta, és akár azt is kijelenthetjük: Szolnok azon szerencsés városok egyike, ahol az ipari- és a lakóterületek profi módon lettek elválasztva. A TVM helyét egyébként születési ideje is pontosan kijelöli, hiszen ha a belvárosból elindulunk a Tisza folyásiránya mentén, akkor kis túlzással életkor szerint következnek a különböző ipari üzemek egymás után. Mint egy fán az évgyűrűk.

A TVM felépítéséről egyes források szerint 1951-ben született döntés. Máshol 1950 olvasható, de mivel ezek az évek az első ötéves terv kezdődátumai, azon se lepődhetnénk meg, ha már 1949-ben megindult volna a tervezés. Az azonban tény, hogy az 1952-es kénsavtermelés kezdete után folyamatosan fejlődött a gyár, ami a hetvenes évekre a város egyik jelképévé vált. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legjelentősebb foglalkoztató is volt saját sportpályával, lakóteleppel, művelődési házzal és egyéb jóléti beruházásokkal. A nyolcvanas évek második felében pedig a legsűrűbben járó szolnoki buszjáratok éppen azok voltak, amelyek a vegyiig vitték az utasokat. Éjjel-nappal, hiszen három műszakban termelt a gyár.

A rendszerváltás utáni sorsáról inkább ne nyissunk vitát. Egyszer talán a gazdaság- és társadalomtörténészek, a politológusoktól és eszmetörténészektől elzárkózva majd megvonják a két időszak mérlegét.

Az azonban tény, hogy az 1925-ben született Veszprémi Endre akár ma is elkészíthetné a Tószeg felé vezető úton a képét. Lehet, hogy apró részleteiben mást látna, de a gyár maradéka még mindig áll. Hogy most éppen büszkék vagyunk-e rá vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Ettől függetlenül ez a közel négy évtizedes kép a város lassan 950 éves történetének egy apró, de megkerülhetetlen epizódjára emlékeztet.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

GAZ, Warsawa, Vegyiművek

A Budapesten működő Vegyiműveket Szerelő Vállalat Anyagbeszerzési Osztályának küldték üdvözletképpen ezt a képeslapot 1963-ban Szolnokról. A színes kép érdekessége nemcsak az egyedi beállítás, de a két korabeli autó is.

Személyes Trianon

Alig egy évvel a trianoni döntés után adta fel képeslapját a szolnoki állomáson Attila. A címzett, németes vezetéknevű édesanyja, akinek magyarul üzent Temesvárra, azaz a címzés szerint már Timosoarara. Kézbe vehető történelem.

A szolnoki pálmafa

Mediterrán hangulatú fénykép készült valamikor a húszas évek végén a szolnoki Horthy Szabolcs tér sarkáról. Ahol ma Zounuk ispán evez, korábban Lenin tekintett a jövőben, előtte meg a szivarnak csúfolt obeliszk meredt az égnek, akkor épp egy apró pálmafa állt. A gróf Apponyi út torkolatával szemben.

Kép őrizte házak

Első ránézésre talán nehezen azonosítható, hogy mit örökíthetett meg az ismeretlen fotós, ám ha a felvétel bal és jobb széleire pillantanak, akkor beugrik: az ott a szolnoki 1-es posta, a másik pedig az SZTK. Így ez a fotó nem is készülhetett máshonnan, mint az épülő Vízügyi székházból. Az MNL Szolnoki Levéltárban őrzött eredeti képen lévő felirat szerint 1972-ben.