Unom magam, hogy még mindig képes vagyok bosszankodni Szolnok elképesztő állapotban lévő közterületi közműszekrényein. Amelyek körül felújítják a járdákat, rendbe teszik a parkokat, ezek meg maradnak a maguk igénytelen valójában. Különösen szép példány tanulmányozható a Baross és a Boldog Sándor István utcák kereszteződésében, a volt pártház tövében. Bár, ahogy a mögötte lévő raktárt nézem, nem lóg ki a környezetéből.

A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

És vérlázító. Vannak kiállítások, amelyeknek olyan mélyen van a színvonala, hogy nem szabad róluk írni. Az Agórában látható Magyar rocklegendák a kétes eredetű fotóival, kisiskolásokat megszégyenítő installációival, jó ízlést sértő festményeivel, érthetetlen koncepciójával minden eddig látottat alulmúl. Ezt így ne lehet, nem szabad. Ez méltatlan a helyhez, a magyar rockzenéhez és a megidézett zenészekhez, akik csak eszközei egy elszabadult hajóágyú magamutogatásának. Kerülendő!

Megehetné már a Kossuth téri kisfiú kutyája ezt a telet. Március 11-e van. De hol a tavasz?