Idén januárban kellett megtámasztani a "Merengő Krisztus" baldachinját, mert félő volt, hogy összedől. Biztos az aggodalom okozza, de nekem úgy tűnik, mintha tovább dőlt volna. Hatalmas szégyene lenne Szolnoknak, ha a város három legrégebbi szobrának egyike azért pusztulna el, a frissen felújított Belvárosi Nagytemplom tövében - igaz, a hatvan éve megalázott Szentháromság szobrunkkal szemben - mert egy év is kevés volt a megmentéséhez.

Kár érte. A RepTár és a néhai tárház között, közvetlenül a Tisza-parti sétány mellett lassan, de biztosan pusztul az egykori szolnoki teherpályaudvar - szerintem - legalább százéves felvételi épülete. Alternatív hajléktalanszállónak tűnik, miközben az önmaga vasutas múltjára, a néhai tiszai hajózásra büszke város egyik ékszere is lehetne. Gazdagok vagyunk, hogy hagyjuk pusztulni. Vajon mi épül majd a helyén?

Két bezárt vendéglátóhely Szolnok közepén. Egyik a néhai, elhibázott aluljáróban, a másik egy érthetetlenül engedélyezett építményben működött. Hosszú ideje üresek, legfeljebb "városképi dísznek" tekinthetőek. Nem kellene a város közepét újragondolni? Biztos, hogy Szolnok egykor legfontosabb kereszteződésének ma így kell kinéznie? Addig kellene lépni, amíg nem jön a hihetetlen fellendülés.

A Tallinn városrész egyik fáján élő mókuscsalád feje megunta, hogy olykor nem tudja használni odúja bejáratát, mert mindenféle alakok pont a bejárata elé parkolnak. Szerzett hát egy jól megfogalmazott, rikító színű táblát, pár nagyobb szöget, meg egy kalapácsot. De nem tudta felszögelni a táblát, mert a mancsaival csak egy mogyorót bír el. Szerencsére a Vásárhelyi Pál utca egyik lakója is hasonlóan érzett, és ő már tudta használni a kalapácsot, a fát meg nem kérdezték. Így most rend van a Tallinn városrész egyik bejáratánál.