Petőfi verséhez hozzáírni egy-két sort. Egy 100 éves ház ablakait műanyag nyílászárókra cserélni, majd az egészet hungarocellbe burkolni. A Magyar rapszódiára a BS közönsége előtt hegedűvel bohóckodni. Ha ilyesmiket lehet, akkor miért ne lehetne egy szoborra matricát ragasztani? Először csak egyet, aztán úgyis jön a többi. Poén? Művészet? Üzenet? Rongálás? Tessék választani, aztán intézkedni!

Amennyiben tapasztalati alapon a Tiszai hajósok tere Szapáry utca felőli végéből indulunk ki, akkor azt kell állítanunk, hogy Szolnokon nemhogy szabad, de kötelező is a járdán, a gyalogosoknak fenntartott helyeken parkolni. Nemcsak hétvégeken és ünnepnapokon, de bármikor. Azóta, hogy a tér felújítása elkészült, azaz bő évtizede. Rendőri, közterület-felügyelői támogatással, belenyugvással, vaksággal vagy gyávasággal. Mert mi, akik ezt nem értjük, ilyen alternatívák közül választhatunk, ha feltesszük a kérdést: de miért?

Abba most ne menjünk bele, hogy sajátunknak érezzük vagy sem! A probléma ugyanis nem a vélemény, hanem a használt felület. A városközpontban, az egyik legforgalmasabb helyen áll ez a hirdetőoszlop, ami csak akkor fontos a tulajdonosának, ha pénzt tud beszedni a rá rakott üzenetekért. Egyébként, tesz rá, a pénz az övé, a látvány a miénk. Így hetek-hónapok óta gyűlnek az oszlopon az obszcén kifejezések. Ha ugyanitt szemetet égetnének, az feltűnne az illetékeseknek? Vagy, ha az agyak helyett mást ürítenének, cselekednének?

Valamilyen csoda folytán a két héttel ezelőtt AKB-re állított Baross utcai telefonfülke pár nap alatt megtisztult. Nem szeretném ezt a rovatot a szolnoki telefonfülkék oltárán feláldozni, de hátha vannak még csodák. Mert lepusztult telefonfülkék még akadnak Szolnokon. Például a Centrum és a néhai pártház között. És ez se ma lett ennyire elhanyagolt, azaz jó ideje A Kivert Biztosíték (AKB) rovatba kívánkozik. Tudok hinni a csodákban.